Hírek

Debreczeni József tartott fórumot Csornán

Feltöltve: 2012-02-02 21:20:45 Kategória: Helyi Forrás: saját forrás
Publicista vagy politikus? A Demokratikus Koalíció alelnöke önmagáról, a mai magyarországi helyzetről és a jövőről beszélt az érdeklődőknek.
Debreczeni József tartott fórumot Csornán

A rendezvényt Molnárné Jakab Judit nyitotta meg azzal a gondolattal, hogy a Demokratikus Koalíció Csornai Csoportja úgy emlékezik meg a Köztársaság Napjáról (február 1.), hogy egy elkötelezett demokratát hívott meg abban a tudatban, hogy lesz még Magyar Köztársaság.

Debreczeni József először személyes kapcsolatait elevenítette fel Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel, mindkettőjükről nagysikerű könyvet is írt. Szerinte Orbán Viktort nem a hatalom, hanem annak 2002-es elvesztése tette tönkre, és azért fordult szembe a demokráciával, mert elutasít egy olyan berendezkedést, amelyikben őt le lehet váltani.
A mai Magyarország szerinte kétségbeejtő helyzetben van. A FIDESZ hatalomra jutása után azonnal villámháborúba kezdett, és elfoglalta, a miniszterelnökhöz hű embereivel töltötte fel azokat az intézményeket, amelyek ellenőrizhetnék, korlátozhatnák a hatalmát. (alkotmánybíróság, médiatanács, számvevőszék, választási bizottság stb). Ezután olyan törvényeket hozott, amikkel korlátozta a szólásszabadságot, a választás, a gyülekezés, a sztrájk szabadságát, mint demokratikus alapjogokat. A demokrácia intézményei formálisan léteznek, de vagy elfoglalták, vagy eljelentéktelenítették őket.
Az igazságtalan egykulcsos adóval, a felsőoktatás és a közoktatás átalakításával létrehozott társadalmi torzulás sokkal több veszélyt rejt, mint az elhibázott gazdaságpolitika. A gazdaság gyorsabban regenerálódik egy változás után. Emellett a kormány új gazdasági hátországot épít ki magának, folyik a gazdasági erőforrások felhalmozása. Orbán Viktor mindent annak rendel alá, hogy ezután más még választást se nyerhessen, vagy ha „véletlenül” nyerni tud, képtelen legyen a kormányzásra.
„Publicista vagyok, nem politikus.”- mondta. Most mégis szerepet vállalt, mert elsősorban demokratának vallja magát, másodsorban liberálisnak és harmadsorban konzervatívnak. Egyetért a Demokratikus Koalíció politikai céljával, az 1989/90-ben kialakított politikai, közjogi rendszer visszaállításával.
„A magyar társadalom még nem jött rá, kinek adott 2/3-os hatalmat, és hogy az mihez kezdett vele. Nem ittuk még ki a keserű poharat.”- mondta. A társadalmi gazdasági változások még sok kárt és keservet fognak okozni, amik ráébresztik a magyarokat, hogy az „Orbán rezsimnek” véget kell vetni. De ez még nem ma van. Az ellenzék is felkészületlen még.
Debreczeni következtetése szerint Orbán kihúzza 2014-ig, és akkor megsemmisítő vereséget fog szenvedni.
 

Címkék

Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe


További olvasnivaló a rovatban

Megtalálták az eltűnt leányt
Helyi
2012-05-18 12:30:48

Megtalálták az eltűnt leányt

Egyre elterjedtebb betegség az allergia
Helyi
2012-05-17 15:00:00

Egyre elterjedtebb betegség az allergia


© Copyright InfoVárosok. Minden jog fenntartva. Design & Site by Voov