Hírek
2013. Január 03. 05:00, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Szigethalmi verekedés - Az MTK két sportolója sérült meg életveszélyesen
Az MTK két sportolója sérült meg szilveszter éjjel Szigethalmon egy tömegverekedésben, egyikük, egy ökölvívó túl van az életveszélyen, a másiknak az állapota még kritikus.
Az MTK ökölvívó-szakosztálya szerdán a honlapján azt közölte, hogy egy, a klub kötelékébe tartozó sportoló szüleinek a vendéglátó-ipari helyiségében a szórakozó sportolókba belekötött egy másik társaság, a szóváltás vége késelés lett. A 17 éves támadó többször megszúrta az ökölvívót, akinek a nyaki artériája megsérült, egy másik szúrás pedig majdnem a szívburkát is átszakította. Az MTK Facebook-oldalán azt írták, hogy a verekedésben egy másik sportolójuk is megsérült, az ő életéért még küzdenek az orvosok. A hvg.hu úgy tudja, hogy a másik sérült a klub egyik birkózója.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban az esetről azt mondta, "több ember sérülésével járó tömegverekedés tört ki Szigethalom egyik szórakozóhelye előtt". A bűncselekménnyel összefüggésben már kedden gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek egy 17 éves szigethalmi fiatalembert, a megyei főkapitányság emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellene.
A szóvivő szerdán azt közölte, hogy az őrizetbe vett fiatalkorú a rendelkezésre álló adatok szerint kedd hajnalban a sörözőben szóváltás, dulakodás után többször mellkason szúrt egy férfit, aki ennek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az adatgyűjtés során azóta az is kiderült, hogy ugyanakkor és ugyanott egy másik férfit is bántalmaztak, ő szintén életveszélyes sérüléseket szenvedett. Támadójának személyazonossága egyelőre nem tisztázott. A nyomozást szakértők bevonásával folytatja a rendőrség - mondta Beluzsárné Belicza Andrea.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek
Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton
Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.
2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek
Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek
Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.
2026. Május 30. 16:00, szombat | Kék hírek
KR NNI: hűtlen kezelés és pénzmosás ügyében két szálon folyik vizsgálat az MNB-ügyben
2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek
BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét
Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten
