Kapuvári Szabadegyetem
A korábban meghirdetett előadás helyszíne és időpontja is megváltozott!
A Szent Anna Katolikus Általános Iskola farsangja Szanyban
Az utóbbi évtizedek egyik leghidegebb farsangi rendezvényét tartotta a hétvégén a Szent Anna Katolikus Általános Iskola Szanyban.
Rábaközi Civil Fórum
Civil együttműködés szerveződik a Rábaközben.
Sok a baleset, hófúvás nehezíti a közlekedést
Országszerte havazott szombaton. Budapesten reggel kezdett el esni a hó, a meteorológusok 15 centiméter körüli csapadékra számítanak a fővárosban, a
A hideg időjárás háziorvos szemmel
Megkértük Dr Gelencsér Gyula csornai háziorvost, hogy tájékoztassa az InfoRábaköz olvasóit az extrém hideg veszélyeiről, és az ebből eredő bajok
Kamerák is vigyáznak ránk?
Dr Erdős István kapitányságvezető térfigyelő kamerarendszer kiépítését javasolja Csornán.
Legendákkal és toplistásokkal készül a VOLT
Élő legendákkal és a toplisták éllovasaival várja az idén immár huszadik VOLT a közönségét június 27 és 30 között, a
Népfőiskolát hoztak létre Agyagosszergényben
Agyagosszergényben a közösségért felelősséget vállaló, tenni akaró, a kulturális értékeket védő, a tudást és a tehetséget tisztelő, s azt fejleszteni
Leállt a Malév
Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév – jelentette be a társaság.
A kapuvári Helyi Védelmi Bizottság közleménye
A Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Kapuvár Város Önkormányzatának tájékoztatója a különböző veszélyhelyzetekben ajánlott magatartási szabályokról.
Debreczeni József tartott fórumot Csornán
Publicista vagy politikus? A Demokratikus Koalíció alelnöke önmagáról, a mai magyarországi helyzetről és a jövőről beszélt az érdeklődőknek.
Nagy hideg jön! Mit tehetünk?
A Helyi Védelmi Bizottság Csornán tartott értekezletet a rendkívüli hidegre való felkészülésről.
Néphagyomány - Meglátta árnyékát az állatkerti medve
Egy medve lépdel a napsütésben, a Fővárosi Állat- és Növénykert kifutójában, ahol megláthatta az árnyékát.
Föld haszonbérleti pályázatok
Két terület 20 évre szóló haszonbérletére írt ki pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Csornán.
Figyeljünk egymásra ebben a hidegben!
A várható hideg időre tekintettel a korábban már közölt felhívást újra közzétesszük. Ez a felhívás most mindenhol időszerű!
A veszett fejsze nyelét próbálják menteni
Villámgyors rendkívüli ülést tartott ma délután a csornai képviselőtestület. Pedig a téma hosszú nehéz vitát ígért. Mi lesz a Margit
Rendkívüli ülésen tárgyalják a csornai kórház sorsát
Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. február 1-jén (szerda) 16 órai kezdettel rendkívüli ü l é s t tart a Városháza
Kiállítás és irodalmi est Petőházán
2012. január 29-én ismét megtelt a petőházi Közösségi Ház vendégekkel. Kiállítással egybekötött irodalmi estre hívták az érdeklődőket. A vendég dr.
Megvan a negyedik magyar mobilszolgáltató - a Magyar Posta konzorcium a befutó
A Magyar Posta, az MFB Invest és a Magyar Villamos Művek konzorciuma nyerte a negyedik mobilszolgáltató tendert Magyarországon.
Leoltotta Kökény Attilát az Eurovíziós Dalfesztivál hazai zsűrije
Nem csillapodik a botrány, még mindig sokan háborognak az Eurovíziós Dalfesztivál első hazai elődöntője miatt.
Mezőgazdaság – Vidékfejlesztés – Összefogás
A Rábaközi Korona Szövetkezet a Szövetkezetek Nemzetközi Éve megnyitójaként rendezte meg Szilban a Mezőgazdaság – Vidékfejlesztés – Összefogás című konferenciát.
Kovács Béla Emléktorna Kónyban
Labdarúgó teremtornával emlékezik minden évben néhai képviselőjére a kónyi önkormányzat.
Helyi
Vadászbál Bágyogszováton
Helyi önkormányzati
Jegyzői tájékoztató a csornai testületi ülésről
Tájékoztató Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. január 23-i üléséről
Helyi sport
Kovács Béla Emléktorna Kónyban
Labdarúgó teremtornával emlékezik minden évben néhai képviselőjére a kónyi önkormányzat.
Belföld
Az év bortermelője
Vida Péter szekszárdi borász, a Vida Családi Borbirtok alapítója mutatja Az év bortermelője díjat, amelyet Budapesten, a Corinthia Hotelben rendezett
Külföld
Francia belügyminiszter: "nem minden civilizáció egyenértékű"
Heves politikai vitát váltott ki vasárnap Franciaországban az illegális bevándorlókat és "a román bűnözőket" rendszeresen ostorozó belügyminiszter újabb kijelentése, miszerint
Bulvár
Amikor a 12 éves felfedezett tehetségeket szemléz...
Patai Annácska még csak 12 éves, de már most határozottan megvetette lábát a hazai zenei élet palettáján, és a jelek
Sport
Ma 90 éves Szepesi György
Összeállításunkban a legendás rádióriporterről beszél többek között Sepp Blatter, Grosics Gyula, Bölöni László, Sándor Károly, Vitray Tamás.
Kék hírek
Saját lábán ment be a kórházba a szíven szúrt férfi
Szívtájéki szúrással, a saját lábán ment be a soproni kórházba vasárnap hajnalban egy férfi, akinek az életét már nem tudták
Kultúra
65 éves lenne Máté Péter
65 éve született Máté Péter táncdalénekes, aki sírba vitte tehetségének titkát. Azt, miként lehet, hogy halála után lassan három évtizeddel
Technika
Megszületett az új Fiat 500 - Fotók
Úgy tűnik, az olaszokat is megfertőzte a Mini-szindróma.
Tudomány
Már a tetőt építik a Csillagdában
Már a planetárium belső tetőszerkezetét építik a májusban megnyíló Pannon Csillagdában – tájékoztatta az MTI-t Somlai Szilárd projektvezető.
Gazdaság
Malévesek búcsúja
Este már visszavitték a Malév lízingelt Boeing repülőgépeit az írországi Shannonba.
Közlekedés
Felkészültek a télre: 122 elhárító jármű és 25.000 tonna só
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. téli üzemeltetési tevékenységének célja a biztonságos forgalom folyamatosságának fenntartása szélsőséges időjárási körülmények között is.
PR
Esküvő 2012
Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom. (Shakespeare, William)























































































