Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Augusztus 01. 19:00, kedd | Helyi
Forrás: saját

A fesztiválok azért jók, mert mindent szabad

A fesztiválok azért jók, mert mindent szabad

Koncert utáni beszélgetés Pásztor Annával (Anna and the Barbies)

- A koncert közben végig arra gondoltam, hogy megy ez nálatok? Látszik, hogy óriási energiákat raktok bele a koncertbe, amit egyből visszaigazol a közönség. Ti adjátok át az energiákat a közönségnek, vagy ti táplálkoztok az ő energiáikból, vagy ez oda-vissza működik és egymást erősítitek?

- Mi alig várjuk, hogy jöjjön a hétvége, és koncert legyen. Nekünk ez a hivatásunk a szórakozásunk és a feltöltődésünk is. Több mint tíz évet vártunk arra, hogy igazán sok ember előtt, nagyon jó helyeken zenéljünk, vagy bárhova hívjanak minket, ahol emberek várnak, és meg akarnak hallgatni minket. Ez nekünk olyan, mint a karácsonyi ajándék. Úgyhogy amikor felállunk színpadra, olyan elánnal csapunk bele, hogy a közönség ezt megérzi. Hogyha megérzi, akkor vissza is adja, és egy körforgás indul meg, ami egyre-egyre hevesebb, mint amikor egy lavina egyre nő, ahogy zúdul le a hegyről. Ez sodorja magával a közönséget. Koncert után napokig fel vagyok töltődve energiával, adrenalinnal. Ez tényleg egy gyönyörű körforgás. Ha igazán jól sikerül egy koncert, és addig csapatjuk, amíg mindenki boldog, akkor ez hatalmas töltődés.

- Mi egy kis város vagyunk, a fesztiválra ugyan nagyon sokan jönnek máshonnan is, de az itt élők ismerjük egymást utcáról, boltból, iskolából, munkahelyekről. Érdekes volt látni a mindennapi arcokat egész másképp, mondhatom, hogy kihoztátok belőlük az állatot.

- Minden emberben benne van az állat, meg a szent, meg a szende, meg a vad. Mindenféle színek vannak az emberekben. Nagyon örülök, mikor az én bohóckodásom, szélsőséges színpadi viselkedésem felszabadítja az emberekben ezeket az éneket, amik az egyénnek a különböző kivetülései. A gyerekekben ez mind benne van, és ők nem félnek ezeket megélni, csak az emberek ahogy felnőnek, „megtanulnak viselkedni”. Az évek során addig verik őket, amíg egyformák nem lesznek. A fesztiválok azért jók, mert mindent szabad. Mi is ezt hirdetjük, és ezért szól az erősítő, hogy az emberek merjenek mindenek lenni, ami bennük van. Amikor látom, hogy felszabadultan üvöltenek, akkor az engem boldogsággal tölt el.

- Ti nem „csak” zenéltek, a koncertetek mindig egy performansz is. Ez mennyire tudatos, tervezett, vagy spontán?

- Vannak olyan dolgok benne, amikről korábban észrevettem, hogy működik, azokat használom, ezeket a ziccereket nagy előszeretettel dobom be. Nagyon szeretek olyan dolgokat csinálni, amitől boldogok lesznek az emberek. Ha kitapasztalom, hogy valami jó, azt újra és újra megcsinálom. De én nagyon nagy híve vagyok a random dolgoknak és az improvizálásnak. Az engem is tölt, nem bírnám, ha csak egy séma szerint játszanánk. A zenekar sose tudja, hogy hol bukkanok fel, mikor megyek el, mikor jövök vissza, néha keresnek, néha felmászok dolgokra. Én nagyon igénylem, hogy mindig változzon a műsor, a helyzet, imádom, ha ismeretlen helyzetekkel találom szembe magam. Az belőlem is mindig új dolgot hoz ki. Képlékeny a műsor, én utálom az előre megtervezett gépiesített dolgokat.

- Mik a nyár hátralévő feladatai számotokra?

- A legfontosabb, hogy augusztus egytől négyig tartjuk saját táborunkat Ópusztaszeren, aminek neve Woodstock a Ugaron. Négy napon keresztül zenélünk a pusztában, olyan zenekarok jönnek mint a Quimby, a Jónás Vera Experiment, az Elefánt, jön Tóth Vera is. Ott leszünk végig, jurtákban alszunk, szabad tűzön főzünk, zenélünk, beszélgetünk a csillagok alatt. Fantasztikus lesz.

Korábbi interjúk az idei Veréb fesztiválról:

Fatal Error

Dorothy

Road

Brains

30Y

Supernem

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.