Rábaközi Tankcsapda-rajongók figyelem!
„Tele a Tankot” címmel, május 21-én jelent meg a Tankcsapda fotókkal gazdagon illusztrált új kötete.
Már csak június 1-ig igényelhető az állami támogatás
A 2012. június 1-jéig kérelmezett földmegosztás költségét az állam viseli.
Gyűjtik Mihályi emlékeit
Felhívás gyűjtésre
Újabb személykocsi hajtott a vonat elé
Vasúti baleset Kapuvár közelében. (fotó: kisalföld.hu)
Utcabajnokság Mihályiban
Sportoltak egyet, aztán jót mulattak a mihályi utcacsapatok.
50 év együtt
Aranylakodalom Bágyogszováton.
Testületi ülés és közmeghallgatás Csornán
A közmeghallgatáson a megjelent állampolgárok kérdéseket tehetnek fel a polgármesternek, a jegyzőnek és a képviselőknek.
Testületi ülés Beleden
Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. május 24-én (csütörtökön) 16.00 órakor képviselő-testületi ülést tart.
Véradások a Rábaközben
Egyetlen véradással három betegen segíthet.
Újabb állomás a csornai elkerülő út kiépítésében
Képünkön az enesei elkerülő út látható.
Hunyadi Allstars
A Hunyadi játszott a Hunyadi ellen.
Kiállítás és tájékoztató a közbiztonságról
A Közbiztonságunkért Alapítvány rendezvényén a bűnmegelőzés fontosságáról, önmagunk védelmének lehetőségeiről tájékoztatták az érdeklődőket Kapuváron.
Felvételi a csornai művészeti alapiskolába
A Kerényi György Művészeti Iskola szeretettel vár mindenkit tanulói sorába 6-22 éves korig.
Egyre elterjedtebb betegség az allergia
A pollennaptár segít a védekezésben. Forduljon időben orvoshoz!
Bűnmegelőzési és közbiztonsági kiállítás és tájékoztató
Közvetlen párbeszéd a rendőrég és az állampolgárok között.
Beled – Fradi öregfiúk mérkőzés
A Fradi öregfiúk csapata levélben igazolta vissza júliusi beledi mérkőzését.
Jegyzői tájékoztató a csornai testület rendkívüli üléséről
Tájékoztató Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. május 10-i rendkívüli üléséről
Hiába szól a mentő szirénája
Áldatlan állapotok a csornai belváros közlekedésében.
Rétesfesztivál volt Bodonhelyen
Szombaton mulatott az egész falu.
Díjazták a minőséget - Superbrands díjat kapott a Szuperinfó laphálózat
A Szuperinfó országos laphálózat elnyerte a legkiválóbb hazai márkáknak évről évre odaítélt Superbrands díjat.
Baleset a zebránál
A kamion hátulról belehajtott a személyautóba.
Tőkebefektetési támogatás kis és középvállalkozásoknak
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap Magyarország egész területén, így a Rábaközben is mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogat min. 100 000, max.
Anya gyermek szépségverseny
Szombatig lehet még nevezni legújabb játékunkra!
Véradások a Rábaközben
Egyetlen véradással három betegen segíthet.
A Mezőséggel ismerkedtek a Kapuvári Néptánciskolában
Néprajzi előadás és táncház.
Őz a csornai Vilmos-parkban
Nem zavartatta magát a Vilmos-parkban békésen falatozó őzsuta.
Korda Erik nyerte vasárnap a hétfutamos tereprali ob második versenyét.
Befejeződött a terep-rallye bajnokság kétnapos kapuvári versenye.
Tájékoztató Csorna város környezeti állapotáról
A környezet védelméről törvény határozza meg a települési önkormányzatok számára a környezet védelme érdekében szükséges feladatokat.
Elindult a Rábaköz Rallye
Tegnap délután felbőgtek a motorok Kapuváron.
Helyi
Bágyogszováton is összeszedik a szemetet
Faluszépítési akciót szervez holnap délutánra a Bágyogszovátért Egyesület az önkormányzattal összefogva.
Tovább olvasás, hozzászólásVers- és prózamondó verseny Petőházán
Nagy érdeklődésnek örvendett a petőházi Közösségi Házban 2012. április 25-én megrendezett vers- és prózamondó verseny, melyet a környékbeli általános iskolák alsó tagozatosai számára hirdettek meg.
Tovább olvasás, hozzászólásErdei tábor a Bakonyban
Felejthetetlen erdei táborban vettek részt Vinyén a csornai Széchenyi István Körzeti Általános Iskola hatodik osztályosai
Tovább olvasás, hozzászólásHagyományőrzés Kapuváron - rajzpályázat
Óvodás és iskolás gyerekeknek írt ki rajzpályázatot Kapuvár Város Önkormányzata a városrehabilitációs projekt civil alapjának felhasználásával.
Tovább olvasás, hozzászólásJótékonysági focimeccs Barbacson
Egy 11 éves kisfiú gyógyulásáért szervezték a jótékonysági mérkőzést.
Tovább olvasás, hozzászólásCsorna piacfelügyelőt keres
Csorna Város Jegyzője pályázatot hirdet piacfelügyeletet és közterület-ellenőrzési feladatokat ellátó munkakör betöltésére 2012. május 7-től egy fő felvételére.
Tovább olvasás, hozzászólásÉneklő Ifjúság Kórusszemle Csornán
13 kórus és 320 résztvevő a csornai Éneklő Ifjúság kórusszemlén
Tovább olvasás, hozzászólásPályázhatnak a csornai civil szervezetek
Csorna Város Önkormányzata Képviselő-testülete kiírta a Civil Alap 2012. elnevezésű pályázatot
Tovább olvasás, hozzászólásMagyar Agrárgazdasági Minőségi Díjat kapott A Tutti Élelmiszeripari Kft
A cég ügyvezetője, Prohászka Ottó dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől vehette át az elismerést.
Tovább olvasás, hozzászólásA Föld Napja a szanyi Kerekerdő Óvodában.
Egy nap az óvodáért, hogy környezetünk tisztább, szebb, egészségesebb legyen.
Tovább olvasás, hozzászólásÖnkéntesek szedték a szemetet a főutak mellett
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyolcadik alkalommal szervezett országos szemétszedési akciót a közúthálózat és környezetének megtisztítására.
Tovább olvasás, hozzászólásA Föld napja Göbös-majorban
Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért.
Tovább olvasás, hozzászólás












































































