Városlista
2024. március 29, péntek - Auguszta, Bertold

Képek | Sport

Éremosztó sportünnepség Szanyban

2018-06-24 12:45:11

Az elmúlt bajnoki idény eredményeként 29 év után újra bajnok labdarúgócsapatot ünnepelhettek Szanyban. Funtek János a Szany SE. Elnöke méltatta a csapat tagjainak és edzőjének hozzáállását, a stáb valamennyi tagjának a munkáját is, ami a bajnoki cím megnyeréséhez vezethetett.
Örömet jelenthet a szanyi sportkedvelőknek az is, hogy az U 14-es csapat harmadik helyezettként bronzérmet vehetett át. Ez a tény sejtetni engedi, hogy az utánpótlás nevelés területén is jó úton haladunk.
Tuba Pál a Győr-Moson-Sopon Megyei Labdarúgó Szövetség megbízottja tolmácsolta a szövetség elismerését is a siker kovácsai felé. Majd először a U-14 csapat játékosainak, majd pedig a bajnok csapat tagjainak a nyakába akasztotta a megérdemelt sportmunka jutalmát, amit valamennyi érintett büszkeséggel vett át. Végül a bajnoki cím mellé járó serleget is magasba emelhette Herczeg Zsolt a csapat kapitánya és a játékosok is. Közben Szilágyi Róbert a bajnokcsapat tagjainak és az egyesület elnökének is aranyszínű serleget adott át az autós szakosztály nevében.
Majd nagy üdvrivalgás közepette Funtek János sportköri elnök is megtapasztalhatta azt az érzést, amit az edző Dombi László már Ivánban átélhetett, hogy milyen a levegőben fel-feldobott személynek lenni.
Végezetül az elnök a sikeres csapatokat és az ünneplésükre összegyűlt szép számú szurkolót vacsorára és italozásra hívta meg, mely vasárnapra átnyúló ünnepeléssel ért véget.

Éremosztó sportünnepség Szanyban
Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban Éremosztó sportünnepség Szanyban