Városlista
2024. március 28, csütörtök - Gedeon, Johanna

Képek | Sport

Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban

2018-06-11 06:44:31

2018. 06. 10. Iván, 17.00 óra
Iván-Szany 1:5 (1:2)

Játékvezető: Krasznai Roland
Asszisztens: Horváth Richárd, Halmai Krisztián
Góllövők: Csuka László, illetve Herczeg Zsolt 2, Szabó Bence, Tukora Martin, Kiss Attila,

Lila színben öltözött az iváni labdarúgópálya környéke. Szanyból személyautókkal, kisbuszokkal,
nagy busszal több száz szurkoló érkezett, hogy a mérkőzés után bajnokcsapatot ünnepelhessen. A mérkőzés elején Iván csapata tizenegyesből vezetést szerzett. Ezután nagy nyomás nehezedett az iváni védelemre, de a kiválóan védő kapusuk segítségével -aki gólnak látszó lövéseket hárított- a félidő végéig tartani tudta az előnyét. Az utolsó öt percben azonban Szanynak sikerült megfordítani az eredményt, így vezetéssel vonulhatott az öltözőbe a vendék szurkolók ünnepelése közepette. A folytatásban tovább támadott a Szany és a harmadik, majd a negyedik, egyben az 100. lőtt gól után nem lehetett kérdéses a győzelem és egyben a bajnoki cím megnyerése, ami az ötödik gól után egyértelművé vált a sportszerűen küzdő ivániak ellen.
A csapat meghálálta a szurkolóik bizalmát és ragyogó játékkal magabiztos győzelmet aratva boldogságban fürödve ünnepelhetett együtt edző, játékos, szurkoló a mérkőzés után. A beszédes számok a csapat kiegyensúlyozott bajnoki szereplését igazolják:

Szany: 27 mérkőzés, 23 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség, 101:24 gólarány 67 pont.

A CSAPAT ÉS AZ EDZŐ DOMBI LÁSZLÓ kiváló munkájának gyümölcse beértett és Ivánban megkoronázásra került. GRATULÁLUNK! SZÉP VOLT FIÚK!!!

Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban
Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban Bajnok lett a Szany a Megyei II. O. Soproni Csoportban