Hírek
2026. Augusztus 24. 11:00, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Szerdán kezdi meg munkáját az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság
Szerdán 13 órakor tartja első ülését az Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság - közölte a TISZA-frakció vasárnap este az MTI-vel.
Csőszi Attila, a vizsgálóbizottság elnöke a Facebookon közzétett videóban kijelentette: több százmilliárd forint közpénz került a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiba, és a vizsgálatnak egyebek mellett azt kell feltárnia, hogy mi történt ezekkel a forrásokkal.
A politikus elmondása alapján a testület azt vizsgálja, hogy "kik miatt és hova tűnt a közpénz", kik húzták belőle a legnagyobb hasznot, és mire költötték. A közlés szerint a vizsgálóbizottság a frakció kezdeményezésére kezdte meg munkáját.
Csőszi Attila példaként említette, hogy Kecskeméten 144 milliárd forintot kapott a Neumann János Egyetem és a Tudásváros, ám a pénz jelentős részét, 127,5 milliárd forintot "eltőzsdéztek".
Szólt a balatonakarattyai ingatlanról is, amelynek felújítására közlése szerint 20 milliárd forintot fordítottak, majd 9 milliárd forintért kínálták értékesítésre. Az MNB székházával kapcsolatban azt vetette fel, hogy az eredetileg tervezett 55 milliárd forintos költség végül 105 milliárd forintra emelkedett.
A vizsgálóbizottság elnöke közölte: a testület célja annak megállapítása, hogy kik voltak felelősek a történtekért. Mint mondta, a cél, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Augusztus 30. 10:00, vasárnap | Kék hírek
Elfogták a férfit, aki kisrepülőgépet lopott Kalocsáról
Több vármegyét érintő összefogás eredményeként elfogták azt a 24 éves szomori férfit, aki Kalocsáról ellopott egy kisrepülőt szombaton, majd kényszerleszállást hajtott végre
2026. Augusztus 29. 14:00, szombat | Kék hírek
Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Fradiváros-projekt ügyében
Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Ferencvárosi Torna Club Fradiváros-projektjéhez kapcsolódó, csaknem 25 milliárd forint állami támogatás felhasználása miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán
2026. Augusztus 21. 10:00, péntek | Kék hírek
Buszbaleset az M3-ason - A busz sofőrje együttérzését fejezte ki az érintetteknek és hozzátartozóiknak
Együttérzését fejezi ki az M3-as autópályán balesetet szenvedett lengyel turistabusz sofőrje az érintetteknek és hozzátartozóiknak
2026. Augusztus 21. 08:33, péntek | Kék hírek
Autós üldözésben rendőrök is megsérültek Veszprém vármegyében
Négy rendőr könnyebben megsérült, és több szolgálati gépjármű is összetört egy rendőri ellenőrzés elől menekülő sofőr elleni intézkedés során Veszprém vármegyében csütörtökön
