Városlista
2026. június 12, péntek - Villő

Hírek

2012. Május 10. 09:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Befejeződött az Esterházy-kastély felújításának első üteme

Befejeződött az Esterházy-kastély felújításának első üteme

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség sajtóközleménye

A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága 1,3 milliárd forint uniós támogatást nyert a Nyugat-Dunántúli Operatív Program „A régió nemzetközi jelentőségű kulturális és világörökségi helyszíneinek fenntartható turisztikai célú hasznosítása” című pályázati kiírásán, mellyel megkezdődhetett Esterházy Fényes Miklós egykori palotájának felújítása.

Az Esterházy-kastély évente közel 90 ezer látogató vonz Fertődre. A kastélyegyüttes korábbi állapota nem tette lehetővé a látogatószám további növekedését a megmaradt épületek károsodása nélkül, így a kastély teljes mértékű revitalizációjára volt szükség.
A felújítás első ütemében az alapvető rekonstrukciós, helyreállítási munkálatok elkészítésére fókuszáltak, így megteremtették a lehetőséget, illetve előkészítették a terepet a – jelenleg is folyó - II. ütemben megvalósuló új kapacitásoknak és szolgáltatásoknak. Az első felújítási szakaszban felújították a park felőli homlokzatokat, a belső udvart, valamint sor került a főépület dísztereinek teljes restaurálására és a bábszínház tetőszerkezetének cseréjére.
A támogatással így elvégezték azokat a munkálatokat, melyek elengedhetetlenek a látogatók magas minőségi színvonalon történő fogadásához és egységes arculatúvá tették az Esterházy-kastélyt.

Címkék: Fertőd, kastély

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 12. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2026. Június 12. 09:00, péntek | Helyi

Pályázat digitális eszközökre általános iskoláknak

Nem minden gyerek indul ugyanonnan

2026. Június 11. 16:00, csütörtök | Helyi

Továbbra is helyettesítéssel látják el Beledben az egyik háziorvosi körzetet

Újra kiírták a praxis pályázatot.

2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze

Állást keres? Nézzen körül itt: