Hírek
2017. Július 11. 17:00, kedd |
Helyi
Forrás: Veréb fesztivál
... hogy legyen egy kis elektronikus zene is

Verébre hangoló
A Brains Magyarország legsikeresebb elektronikus zenét játszó koncertzenekara: a rendkívül sikeres nagyszínpados fesztiválfellépések és az országszerte teltházas klubkoncertjeik mellett 2012/13 telén négy hónap alatt kétszer töltötték meg rajongóikkal a patináns nevű Petőfi Csarnok nagytermét.
Ám a csapat története mégsem tekinthető hagyományos sikersztorinak: a banda számtalan tagcserén és stílusváltáson esett át 1994-es alakulása óta. Az első években még hardcore-ban utaztak, aztán áteveztek a funk rockra, és egy ponton még fúvósok is voltak a csapatban. A hőskorszak lenyomatát három lemez, a '97-es Színek, a '98-as Semmi komoly és a 2001-es Dunakanyar rasztabanditái őrzi. A 2006-os Humanual lemez már az „újkori” Brainst idézi, ekkor csatlakozott ugyanis a zenekarhoz MC Columbo, és vele készült el a következő, Top Shotta című 2008-as album is, amely egy olyan stíluskavalkádot hozott – drum and bass, hip-hop, rock, ragga –, amely élőben rendkívül hatásosan szólal meg, és aminek köszönhetően a Brains az ország egyik legizgalmasabb koncertzenekarává nőtte ki magát.
2010-ben egy újabb tagcsere után a zenekarba bekerült a Másfélből ismert Ujj Zoli dobos és Lukács Levi billentyűs, és ez az ötös készítette el végül a minden korábbinál direktebb, partizósabb és eklektikusabb hangzású nagylemezét, a Refresh The Style-t. Az album és az azt követő kétéves intenzív turnézás meghozta az eredményét: a korongról négy dalt játszottak kiemelt rotációban a hazai rádiók, a Brains pedig megkerülhetetlen tényező lett a hazai koncertpiacon.
Korábbi Verébre hangoló cikkeink:
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi
Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt
Nyugtalanláb-szindróma
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon