Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2017. Július 29. 10:58, szombat | Helyi
Forrás: saját

Bennük volt a Veréb faktor

Bennük volt a Veréb faktor

Energiabombák nyitottak a Veréb fesztivál színpadán.

Megkezdődött a Veréb fesztivál. Ígéretünkhöz híven már képgalériákkal is beszámoltunk az első napról. Elkészült az első Veréb-interjú is. Ez a tizedik Veréb fesztivál, és először csinálták azt a szervezők, hogy V-faktor néven lehetőséget biztosítottak arra, hogy zenekarok jelentkezzenek a fesztiválra. A Fatal Error zenekar is így került ide. Misivel és Zsolával beszélgettünk a koncert után.

- Én nagyon akartam, hogy játsszunk a Veréb fesztiválon.-kezdte Misi. Nem voltam még itt, de hallottam róla. Tudtam, hogy egy jó hangulatú fesztivál, és most, hogy itt voltunk csupa jó arcot láttunk, igen jó volt a hangulat. Akartunk idejönni, írtam Bogesznak. Azt mondta, hogy már nem férünk be, addigra már szinte kész volt a program, de nevezzünk a V-faktorra, és így bekerülhetünk. Nem voltam túl boldog, mert tavasszal többször is kértük a rajongóinkat, hogy szavazzanak a Facebook-on. és nem akartuk újra erőltetni. Mégis neveztünk, és nagyon örülünk, hogy a közönség és a zsüri minket választott, úgyhogy itt lehettünk.

- A fesztivál elején zenéltetek, az nem könnyű. Azt viszont láttam, hogy a színpadhoz vonzottátok a közönséget, ti is és a közönség is élveztétek a koncertet.
Az a legfontosabb, hogy interakcióba kerüljünk a közönséggel, ebben Zsola nagyon jó. Ha nem is tudatosan, de folyamatosan figyeli, vagy legalábbis érzékeli a közönséget. Ha akár csak pár ember lenn áll a színpad előtt, és téged figyel, nem csinálhatod azt, hogy meg sem mozdulsz, nem adsz bele mindent.
- Koncert közben a színpadról kiszúrtam egy házaspárt, akik álltak kicsit távolabb egymás kezét fogva.- folytatta Zsola. Leszóltam nekik, hogy nem kell félni, jöjjenek közelebb, élvezzék. Megmozdultak, odajöttek, jó volt látni, hogy feloldódnak, élvezik a koncertet.

- Mióta zenéltek együtt?
Az öcsém a dobos, és a gitárosunk mi már tíz éve játszunk együtt. Zsola 2011-ben jött a zenekarba, utána alakult ki a csapat. Az volt az igazán nagy váltás, azóta működünk igazán zenekarként. Ő a legkreatívabb köztünk, ő írja a számokat. Azért még megmaradt az is, hogy tisztelgésként játsszuk mások számait. Így volt ma is, nyomtunk egy Motörhead számot, Lemmy volt a legnagyobb.

képgaléria

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.