- Jé, ő is? Meg ő is? Meg már a gyerekei is?

Ilyeneket gondoltunk szombaton mi nézők, akik két előadáson is zsúfolásig töltöttük meg a csornai művelődési központot. Jó ismerősöket láttunk a színpadon a boltból, az utcáról, városi intézményekből, piacról, mindennapi életünkből. A Pántlika 30 éves történetének generációi váltották egymást az együttes legsikeresebb koreográfiáiban.
Táncos generációk, szülő generációk, néző generációk találkoztak újra.

Ott ültünk a nézőtéren, akik óvodás korukban kezdtük próbára vinni és onnan haza a gyerekeinket, meg-megnéztük, hogy keresik a ritmust, és Sanyi bácsi zongorázására néha meg is találták. Aztán együtt néztük a műsorokat. Büszkék voltunk a gyerekeink produkcióira, és érdeklődve néztük az idősebbek táncait. Az évek során a mi gyerekeink is „belenőttek” ezekbe a koreográfiákba. Később már nem kellett vinni őket, már egyedül jártak próbákra, eleinte biciklivel, ma már elviszik az autót.

Generációk „kiöregedtek”, mások belenőttek, mások most kezdik az utat. Ez az este lehetőséget adott arra, hogy egy színpadra álljanak, egy műsorban szerepeljenek.

A legszebben a szülő-gyerek produkciók szemléltették ezt a folyamatosságot. Elegáns és bravúros produkciók váltogatták egymást, azok is átélhették az együttes 30 évét, akik nem lehettek ennek részesei.

Láttuk, hogy a Pántlika egy család. A tánc közben összevillanó szemek, mosolyok, a két kimerítő előadás után hajnalig tartó buli is bizonyította, hogy nem csak táncot, hanem összetartást, barátságot, egymásért vállalt felelősséget, felhőtlen vidámságot is tanultak itt a gyerekeink.

Köszönet mindezért a Lengyel családnak, a szülőtársaknak, a kitartó gyerekeinknek, az együttes minden támogatójának, a nézők szeretetének, ami máig életben tartja az együttest.

A műsor első része.