Hírek
2014. Február 07. 13:00, péntek |
Helyi
Forrás: Kóny Község Önkormányzata
Közmeghallgatást tartott Kóny Község Önkormányzata
A kónyi önkormányzat 2013. év munkájáról és a 2014-es tervekről tájékoztatták az érdeklődőket.
Aller Imre Kóny polgármestere adott tájékoztatót a megjelent érdeklődőknek a Faluházban tegnap este. A 2013 évről szóló beszámolójában kihangsúlyozta, hogy sohasem kezdett még úgy évet az önkormányzatuk, mint tavaly. Az új állami finanszírozási rendszer miatt mínusszal nyitott a költségvetés, az állami támogatás nem volt elegendő a kötelezően ellátandó feladatokra. A 2013-ban bevezetett állami elvonások 70 millió forinttal csökkentették a falu forrásait. Év közben az állam kiegészítette a támogatásokat, így a feladatokra végülis elegendő pénz állt rendelkezésre. Fejleszteni csak pályázati támogatással tudtak, de mindent megvalósítottak, amit elterveztek. Rendbe tették a tájház udvarát, 3 önkormányzati ingatlanra napelemeket szereltek, ami 70-80 % áramköltség megtakarítást eredményez, és közösségépítő programokra nyertek támogatást az IKSZT-ben, amik napjainkban is zajlanak.
2014-ről szólva arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a költségvetés újra mínusszal kezdi az évet. Annak ellenére, hogy az állam tavaly év közben rájött, hogy a feladatok ellátására adott pénz kevés, ezért nyáron kiegészítette, most újra a 2013 évi kezdő állapot szerint adták meg a támogatást. Ez már tavaly is kevés volt. Reméli, hogy idén is megadja az állam a hiányzó összeget. 2014-ben szerény fejlesztésekkel számolnak, saját erőből segítséget nyújtanak a templom felújításához, emlékművet emelnek az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseinek, és pályázati támogatásból önálló kiadványt jelentetnek meg Kóny történetéről.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 06. 13:00, hétfő | Helyi
Néhány intercity vonat már kerékpárokat is szállít
Kerékpárosok, figyelem!
2024. Május 06. 09:00, hétfő | Helyi
Birdo - Az év madárfotósa pályázat
A madárfotósok kedvelt pályázata ismét várja a nevezéseket.
2024. Május 05. 16:00, vasárnap | Helyi
Hol lesz a héten áramszünet a Rábaközben?
Tervezett üzemszünetek.
2024. Május 05. 13:00, vasárnap | Helyi
Nyári napközi Kapuváron
Jelentkezni a művelődési központban lehet.