Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2017. Március 29. 16:00, szerda | Helyi
Forrás: saját

Tegyünk igazságot!

Tegyünk igazságot!

Megyénkben is meghirdette akcióját az MSZP.

Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke sajtótájékoztatót és lakossági fórumot tartott tegnap Sopronban. A helyi MSZP iroda nagytermét megtöltő érdeklődőknek arról beszélt, hogy a kormány rossz irányba vezeti az országot, és ezt egyre több ember ismeri fel.

- Orbán egymás ellen uszította az embereket, Európa perifériájára juttatta Magyarországot, a nyugat ellen harcol, kiszolgáltatott bennünket a keletnek, és tönkretette a gazdaságot, amit már csak az Európai Unió támogatásai tartanak életben. – mondta a pártelnök. Orbán rendszere tehát legyőzhető. Aki azt szeretné, hogy az országban mindenki gyarapodhasson, hogy béke legyen az országban és újra otthon legyünk Európában, az az MSZP-re szavazzon.

Elmondta, hogy az országjárása során azt tapasztalja, hogy helyben az emberek változást akarnak. Akkor fognak csak elmenni választani, és arra a pártra fognak szavazni, akiről elhiszik, hogy rendet tud csinálni az országban, van programja hazánk rendbetételére, és van olyan hiteles vezetője, aki meg tudja személyesíteni a változást. Az MSZP és Botka László ilyen. Minden közvélemény kutatás azt mutatja, hogy Botka László Orbán Viktor igazi kihívója.

Botka László és Molnár Gyula országjáró körútba kezdett, ahol találkoznak és beszélgetnek a helyiekkel, és elmondják, hogy nem kell félni, le lehet váltani ezt a hatalmat. Ehhez az MSZP egész országos hálózatának meg kell mozdulnia! A következő hetekben országszerte nyilvános helyeken, és családokhoz kopogtatva gyűjtenek aláírásokat a párt aktivistái programjuk és miniszterelnök-jelöltjük támogatására. Ezekről kérdezik az embereket: Ön szerint is luxusadót kell kivetni azokra, akik havi 1 000 000 forintnál többet keresnek? Ön szerint is luxusadót kell kivetni azokra, akiknek 100 millió forintnál több vagyonuk van? Ön szerint is luxusadót kell kivetni azokra, akiknek 100 hektárnál nagyobb földjük van? Ön szerint is luxusadót kell kivetni azokra, akiknek 10 millió forintnál drágább autójuk van? Ön szerint is segítenie kell az államnak, hogy mindenki be tudja fizetni számláit és törleszteni tudja hitelét?

- Tegyünk igazságot!- idézte az akció jelmondatát Molnár Gyula. A fizessenek a gazdagok jelszó nem fenyegetés, az MSZP nem üldöz senkit, hanem a szolidaritás igénye. A lakosság leggazdagabb 4%-ának több felelősséget kell vállalni, hogy a legszegényebbek, és a középosztályból lecsúszók többet kapjanak. A Fidesz ma a szegényektől veszi el a pénzt, és a gazdagoknak adja. Ezt kell megfordítani!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 16:00, hétfő | Helyi

Fának csapódott és felborult egy autó Fertődön

A 18. héten történt.

2024. Május 06. 13:00, hétfő | Helyi

Néhány intercity vonat már kerékpárokat is szállít

Kerékpárosok, figyelem!

2024. Május 06. 09:00, hétfő | Helyi

Birdo - Az év madárfotósa pályázat

A madárfotósok kedvelt pályázata ismét várja a nevezéseket.

2024. Május 05. 16:00, vasárnap | Helyi

Hol lesz a héten áramszünet a Rábaközben?

Tervezett üzemszünetek.