Rábaközi Tankcsapda-rajongók figyelem!
„Tele a Tankot” címmel, május 21-én jelent meg a Tankcsapda fotókkal gazdagon illusztrált új kötete.
"Kicsinálták" a forintot a görögök
Csúnyán beszakadt a forint, az euróval szembeni jegyzés reggelre 302 forint fölé ment, összehasonlításként, a tegnap délutáni szinthez képest több
Már csak június 1-ig igényelhető az állami támogatás
A 2012. június 1-jéig kérelmezett földmegosztás költségét az állam viseli.
Gyűjtik Mihályi emlékeit
Felhívás gyűjtésre
Szerdától sem tankolhat olcsóbban - de legalább drágábban sem
A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból.
Újabb személykocsi hajtott a vonat elé
Vasúti baleset Kapuvár közelében. (fotó: kisalföld.hu)
Utcabajnokság Mihályiban
Sportoltak egyet, aztán jót mulattak a mihályi utcacsapatok.
50 év együtt
Aranylakodalom Bágyogszováton.
Kedden fizetik ki a Malév-dolgozók áprilisi bérét
Kedden utalják a Malévesek áprilisi bérét – derül ki a légitársaság hétfői tájékoztatásából.
Testületi ülés és közmeghallgatás Csornán
A közmeghallgatáson a megjelent állampolgárok kérdéseket tehetnek fel a polgármesternek, a jegyzőnek és a képviselőknek.
Testületi ülés Beleden
Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. május 24-én (csütörtökön) 16.00 órakor képviselő-testületi ülést tart.
Ma éjfélig kell elküldeni az adóbevallást
Ma éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Véradások a Rábaközben
Egyetlen véradással három betegen segíthet.
13. Harley Davidson Open Road Fest sajtóközlemény
Szerda délelőtt a budapesti Harley-Davidson központban tartották meg azt a sajtótájékoztatót, ahol szervezők beszámoltak a 13. Harley Davidson Open Road
Informatika és ének-zene írásbelivel folytatódik az érettségi
Hétfőn az informatika és az ének-zene vizsgákkal folytatódnak az írásbelik. A tavaszi érettségi szezon harmadik hetén befejeződnek az írásbeli vizsgák.
Újabb állomás a csornai elkerülő út kiépítésében
Képünkön az enesei elkerülő út látható.
Hunyadi Allstars
A Hunyadi játszott a Hunyadi ellen.
Kiállítás és tájékoztató a közbiztonságról
A Közbiztonságunkért Alapítvány rendezvényén a bűnmegelőzés fontosságáról, önmagunk védelmének lehetőségeiről tájékoztatták az érdeklődőket Kapuváron.
A bajor gyáróriás Miskolccal kacsingat
Új autógyárak építését tervezi a BMW, a német társaság Közép-Európában is vizsgálja a lehetséges helyszíneket a beruházásokhoz, közöttük Miskolc neve
Felvételi a csornai művészeti alapiskolába
A Kerényi György Művészeti Iskola szeretettel vár mindenkit tanulói sorába 6-22 éves korig.
Egyre elterjedtebb betegség az allergia
A pollennaptár segít a védekezésben. Forduljon időben orvoshoz!
Jön a Facebook részvény
Már csak egyet kell aludni, és jön az utóbbi évtized egyik legjobban várt részvénykibocsátása.
Bűnmegelőzési és közbiztonsági kiállítás és tájékoztató
Közvetlen párbeszéd a rendőrég és az állampolgárok között.
Beled – Fradi öregfiúk mérkőzés
A Fradi öregfiúk csapata levélben igazolta vissza júliusi beledi mérkőzését.
Jegyzői tájékoztató a csornai testület rendkívüli üléséről
Tájékoztató Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. május 10-i rendkívüli üléséről
Hiába szól a mentő szirénája
Áldatlan állapotok a csornai belváros közlekedésében.
Jennifer Anistont megint elhagyja a pasija
Megunta Jennifer Anistont a partnere. Justin Theroux állítólag visszavágyik az exéhez.
Hosszabbított ügyfélfogadás az adóhivatalnál
A személyi jövedelemadó-bevallás beadásának megkönnyítése érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi ügyfélszolgálatain az alábbi rendkívüli, meghosszabbított ügyfélfogadási időben áll
Rétesfesztivál volt Bodonhelyen
Szombaton mulatott az egész falu.
Legújabb hírek
Bősárkányi szennyvízhálózat EU támogatással
Bősárkány pályázott a település szennyvízcsatorna rendszerének kiépítésére, és az összegyűjtött szennyvíz elvezetésének megvalósítására, valamint a csornai szennyvíztisztító telep korszerűsítésére és bővítésére.
Tovább olvasás, hozzászólásMár nem tudja titkolni terhességét a szőkeség
Jessica Simpson szája néma marad, ha a gyerektémáról van szó, ám a teste elárulta legnagyobb titkát.
Tovább olvasás, hozzászólásÖt év börtönbüntetés fenyegeti Majkát
Akár öt évet is kaphat Majka, ha a holnapi ítélethirdetéskor bűnösnek mondja ki a bíróság önbíráskodás bűncselekményében. A két napra tervezett tárgyalás első etapja tegnap zajlott le, ahol is ismertették a vádakat.
Tovább olvasás, hozzászólásA Freiek megtréfálták a Vörös ördögöket
Ritkán látható szép gólokat szerezve győzött az Ajax ellen a Real Madrid, így vezeti a Bajnokok Ligája D csoportját.
Tovább olvasás, hozzászólásPizsamában dolgoznak a távmunkások
Az otthonról dolgozó munkavállalók alig harmada végez napi nyolc óra vagy ennél hosszabb idejű munkát. Sokan közülük pizsamában végzik el a minimum feladatokat.
Tovább olvasás, hozzászólásRészegen sújtott le a baltával
Ideiglenes távoltartást rendeltek el azzal a férfival szemben, aki ittasan, baltával támadta meg lánytestvérét a napokban egy veszekedés során, Karcagon.
Tovább olvasás, hozzászólásMegbokrosodtak a lovak
Megijedtek egy előzés közben dudáló kamiontól, megbokrosodtak, és az árokba borították a fogatot a lovak a Fejér megyei Csákvárnál, a 8126-os úton.
Tovább olvasás, hozzászólásÓvakodjunk a trükkös csalóktól!
2011. október 1-je és október 31-e közötti időben nép- és lakásszámlálásra, továbbá az ebből kimaradtak 2011. november 8-ig történő pót-összeírására kerül sor.
Tovább olvasás, hozzászólásElmaradhat a családi pótlék emelése az élettársi kapcsolatban élőknél
Nem tesznek eleget az ombudsman kérésének, és hátrányosan megkülönböztetik az élettársi kapcsolatban élő gyerekeseket - ez a lényege annak a válasznak, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium küldött a Népszava kérdésére.
Tovább olvasás, hozzászólásNégy új turisztikai attrakció Nógrádban
Az Ipoly Erdő Zrt. területén, négy helyszínen, összesen közel 574 millió forint értékű turisztikai beruházást adnak át szeptember 30-án.
Tovább olvasás, hozzászólásEmelkedhetnek jövőre a repülőjegyárak
A transzatlanti járatok esetében az oda-vissza utaknál akár 24 euróval is nőhetnek jövőre a repülőjegyárak.
Tovább olvasás, hozzászólásMár 18 embert megölt
Már 18-ra emelkedett a Fülöp-szigeteken pusztító Neszat tájfun áldozatainak száma. A hatóságok 35 embert még mindig keresnek, 53 ezer embernek kellett elhagyni otthonát az esőzések után kialakult áradások miatt.
Tovább olvasás, hozzászólás













































































