Petikém, így legyen lottó ötösöd... Ahogy azt a beharangozódból olvashattuk, bizony a csehek nekirontottak a görögöknek. Mégcsak nem is ész nélkül, a hellasiak ugyanis mintha még az öltözőben lettek volna, alig ültem le a tévé elé, már kettőt vertek a görög kapuba. A gólok szépek voltak, de egyik sem fogja kiütni Van Basten gólját a 88-as döntőn az akkori szovjetek ellen. A másodikat ha jól láttam egy jobb oldali beadás után az érkező támadó térddel sodorta a kapuba, de hát ugye a gólt nem nagyon kell magyarázni.

Látok egy remekül passzoló cseh csapatot, (azonnal beugrott a kép, amikor a sörös pult előtt álltam a délután és vaciláltam a Kozel meg a Soproni között-az utóbbi győzött) rengeteg futással, és szép támadófocival. A másik oldal meg mintha kezdene ébredezni, de úgy érzem, valahogy ez a csapat igazi vezéregyinéség nélkül lépked pályára az eb-n. Amíg a cseheknek van egy nem tudom hányadik virágzását élő Rosicky-je, addig a másik oldalon mintha hiányozna valaki. Legyen az egy futóbolond, vagy épp remekül passzoló valaki, akár egy jó kapus, valahogy nálam mindenki szürke eminenciásnak mutatkozik a kék-fehéreknél. (Bár teszem hozzá, hogy a 2004-es arany csapatból sem tudnék megnevezni már senkit...) Az okosak biztosan azt mondják, hogy ebben rejlik az erejük, nos én ezt máshogy láttam. Nincs igazán stílusuk, és nálam az agresszió jelei is mutatkozni a csapaton, ahogy nő rajtuk a nyomás. De aztán, amitől mindig féltem, olasz betegség, rúgjunk egy gólt, azt visszaállunk védekezni, majd csak kihúzzuk valahogy....

Jött a második félidő, Rosicky nélkül. Nagyon remélem, hogy az edzőnek egyetlen mentsége van, hogy lehozta, hogy meghúzódott, és pihentetni akarja, mivel nélküle a csapat elfelejtett focizni. Az első félidei (annak is az első 20 percére volt jellemző) sokpasszos kreatív játéknak nyoma sem volt, ellenben a rugdosódással rá-rá csúszással felvették a kesztyűt a görögökkel. Azt a kesztyűt, amit ha Cech kapus nem ken be szappannal, akkor az eredmény akár maradt is volna kettő oda, de hát nem így történt. Bakiparádéba illő jelenet, ártatlan középre ívelő labda, a kapus meg kiejti, vagy odapaskolja az egyetlen fehérmezeshez, aki beveri az üres kapuba. Röhög a vakbelem. Szeretem én ezt Cech gyereket, de orbitális bakikra képes. A jófej kommentátor még akarta menteni a mundérbecsületet, hogymegzavarták vagy mi, meg hogy valaki takarta a kilátást. Fenéket, ne szépítsük, kérem szépen, potyagól az potyagól. A legnagyobbak is hibázhatnak (igaz, főhösünk, már trükközött az oroszok ellen is...) szóval ne húzzuk rá rögtön a vizes lepedőt. Innentől kezdve jöttek a görög rohamok ezerrel, de szerintem teljesen ész nélkül, mindenféle kreativitást mellőzve, semmi egyéni klasszis nem mutatkozott. Amihez persze a csehek remekül asszisztáltak. Maradt is az eredmény nyertek a csehek 2-1 arányban.

Összegezve felemás érzések kerülgetnek, egy ilyen látványosan focizó cseh csapat hogy tud ennyire visszavenni a lendületből, és úgy játszani a hatvanadik perctől, mintha a nyolcvankilencedikben volna, számomra megmagyarázhatatlan rejtély. Az olaszokat már említettem, de az idén talán a digók rámcáfolnak, mégis affelé vajazott a dolog. A görögök fantáziátlanok, nekem néha durvák (na a végére ez egalizálódott), nálam nincs helyük a következő körökben. Nem volt életem meccse, na, de még mindig jobb mint az angol-francia volt...

Azért szóltam az asszonynak, aki épp vásárolni van, hogy hozzon már egy Kozelt. A sörükre még most sincs panaszom...