Hírek
2014. November 09. 16:31, vasárnap |
Helyi
Forrás: saját forrás
19. Egészség Nap Csornán

Szombaton előadásokon és szűrővizsgálatokon vehettek részt az érdeklődők.
Már 19. alkalommal szervezte meg az Egészség Napot a Csornai Nőegylet. Szombat délelőtt a Hunyadi Gimnáziumban gyülekeztek az érdeklődők.
Dr Szele Márta pszichiáter főorvos az Alzheimer kórról tartott előadást. Elmondta, hogy a családtagok miben tudnak segíteni azoknak az idős embereknek, akiket megtámadott a betegség. Kiemelte, hogy a szociális ellátórendszer sajnos ma még Magyarországon és a Rábaközben sem fordít kellő figyelmet erre a betegségre, ezért sokan feleslegesen és drágán az egészségügyi fekvőbeteg ellátásban, kórházi ágyakon kapnak ellátást.
Harsányi Judit rendőr őrnagy a családon belüli erőszakról tartott előadást. A családon belüli erőszak még mindig nem önálló tétel a büntető törvénykönyvben, ezért az erőszak különböző fajtáit és megnyilvánulásait a btk különböző tényállásai szerint kezelik. Beszélt a zsarolástól, a szóbeli erőszakon, megfélemlítésen át a tényleges fizikai erőszakig, gyilkosságig az erőszak családon belüli megjelenéséről. Bár sok erőszakot elszenvedett fél bejelentést tenni, vagy nem is tudja, hogy vele büntetendő dolgot tettek, ennek ellenére Magyarország statisztikai adatai rendkívül rosszak, kiemelkedően magas a családon belüli erőszak áldozatainak száma.
Az egészség nap keretében sokan vettek részt a minden évben népszerű ingyenes szűrővizsgálatokon, és vásároltak egészséges, egészségmegőrző termékeket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 16. 19:00, szombat | Helyi
Nagy hőségben csökken a sportteljesítmény és az edzés hatékonysága
A jól klimatizált környezet javítja a közérzetet és a pihenés minőségét.
2025. Augusztus 16. 16:00, szombat | Helyi
Gondot okoznak a kóborló kutyák Acsalagon
Több településen is van hasonló probléma.
2025. Augusztus 16. 13:00, szombat | Helyi
Gyerekfoglalkozások a múzeumban augusztus 20-án
A foglalkozásokon való részvétel regisztrációhoz kötött.
2025. Augusztus 16. 09:04, szombat | Helyi
Keleti Pályaudvar - Késnek a vonatok
Biztosítóberendezési hiba lassítja a vonatok fogadását és indulását a budapesti Keleti pályaudvarnál - közölte a Mávinform péntek délután a honlapján.