Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2013. Június 27. 14:11, csütörtök | Bulvár
Forrás: ujasz.hu

75 milliót nyert a magyar pókeres Las Vegasban

75 milliót nyert a magyar pókeres Las Vegasban

Szécsi Norbert nagyot kaszált.

Szécsi Norbert nyerte a World Series of Poker Las Vegas-i versenyét, így negyedik magyarként szerezte meg a világbajnoknak járó karkötőt, emellett pedig 345 ezer dollárral (78 millió forinttal) gazdagodott.

A No limit Texas holdem szabályok – ennek az a lényege, hogy bármely játékos bármikor felteheti a rendelkezésére álló összes zsetont – alapján zajló versenyre 1000 dollár (228 000 forint) volt a nevezés, és 2100 játékost kezdte meg a tornát.

Az utolsó napon már csak tizenegyen voltak versenyben, majd két kieső után kialakult a kilencfős döntő mezőnye, amelyben Szécsinek volt a harmadik legkevesebb zsetonja (510 000).

Szécsi Norbert a döntő asztalnál kíméletlen (és egyben szerencsés) játékkal sorra ejtette ki ellenfeleit. Amikor felállt az asztaltól, 78 millió forinttal gazdagabban tehette mindezt, és ő lett a negyedik honfitársunk, aki pókervilágbajnok lett.

Norbert 2007 óta pókerezik, eleinte csak kedvtelésből játszott az interneten – derült ki Deluxe Póker ismertetőjéből. A kártyázás mellett leginkább biliárdozni, focizni szeret, ha pedig nyugalomra vágyik, olvasással lazít.

Az egyetemista fiúnak nem ez volt az első nagy nyereménye, egy tavaly áprilisi osztrák versenyen közel 15 millió forintot nyert a hatodik helyével, három éve pedig Spanyolországban blöffölt össze 10 milliót. Feltehetően az sem veszi kedvét, hogy a mostani 78 milliós nyereményéből kétszer, Nevadában és Magyarországon is adóznia kell. Traply Péter 2009-es, Gelencsér Péter és Kwaysser Valdemár Ákos 2010-es győzelme után ez Magyarország negyedik póker-világbajnoki címe.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára