Hírek
2022. December 30. 16:00, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
A dühöngő autós beleköpött a másik autóba
Sajnos a közlekedésben is egyre nő az agresszió.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. november 9-én 5 óra 55 perc és 6 óra 10 perc közötti időben egy szürke színű, Mercedes típusú gépjármű vezetője Győrben, a Mártírok útja és az M19-es számú főút torkolatát a likócsi körgeometriás csomópont irányába elhagyva, egy fehér színű Peugeot típusú autó elé figyelmetlenül kívánt besorolni. A jármű vezetője, hogy elkerülje az ütközést, fékezett és fény- és hangjelzést adott.
A körgeometriás csomópont előtt, Győrszentiván irányába kb. 200 méterre, a Mercedes a Peugeot elé vágott és megállt. A Mercedes vezetője a járműből kiszállva, az autók között sétálva kiabálni kezdett, majd egy alkalommal a Peugeot bal első ajtajára ráfogott, a járműbe beköpött, folyamatosan fenyegetőzött, a járművet vezető nő becsületét sértegette. Ezt követően a Peugeot vezetője kiszállt autójából, majd kettejük között szóváltás alakult ki.
A fenti eset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság, hivatali munkaidőben a 06-96/520-000, vagy a munkaidőn kívül is hívható 112-es segélyhívó telefonszámokon.
Nem szokásunk rendőrségi hírekhez kommentárt fúzni. A fenti esetet azonban nehéz szó nélkül közzétenni, elviselni. A rendőrségi jelentésből egyértelműnek látszik, hogy a figyelmetlen autós, aki veszélyes helyzetet okozott, utólag agresszióval kívánta leplezni hibáját. Tipikus. "Legjobb védekezés a támadás". Sajnos egyre inkább ez az ország közhangulata, ezt látjuk az ország vezetőitől is, kiveszőben a megértés, a tolerancia, nopláne a megbánás. Tegyünk bármit, győznünk kell, mert a győzelmet nem kell magyarázni. "Győzhetünk" úgy is, ha veszélyhezetet okozva ugyan, de befurakszunk a másik elé az úton, csupán másodperceket nyerve. Ha ez nem sikerül, akkor "megsértődve" a fény és hangjelzésen, durva szitokáradattal és köpködéssel próbálunk a másik fél fölé kerekedni. Szánalmas győzelem. Van belőle példa elég. Kívánjuk, hogy 2022-vel ezt a fajta mentalitást hagyja maga mögött az ország, és 2023-ban több türelemmel és megértéssel forduljunk embertársaink felé. Megérné.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 16:00, csütörtök | Helyi
A május elsejei hosszú hétvége programjai
Hova menjek? Mit csináljak?
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Nyílt nap Kapuváron, kerékpáros iskola kupa Csornán
Rendőrök és gyerekek
2026. Április 29. 16:00, szerda | Helyi
Néhány dolgot tarts észben, mielőtt túrázni indulsz!
A katasztrófavédelem felhívása.
