Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2015. Október 02. 10:00, péntek | Helyi
Forrás: NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága

A megyei TOP 100-as vállalkozói bevétel

A megyei TOP 100-as vállalkozói bevétel

A legmagasabb bevétel síküveg továbbfeldolgozásból származott.

A megyében a tételes költségelszámoló egyéni vállalkozásokban foglalkoztatottak száma bevallásaik alapján közelítette a 16.600 főt. Az egyéni vállalkozókra alapvetően az önfoglalkoztatás jellemző, a foglalkoztatotti létszám 60%-át csakúgy, mint korábban, maguk az egyéni vállalkozók, 40%-át az alkalmazottak és a segítő családtagok adták, akiknek a száma – az előző évivel szinte megegyezően – 2014-ben is felülmúlta a 6.700 főt.Az egyéni vállalkozók 78,3%-ának éves árbevétele nem éri el a10 millió Ft-ot.

A megyei TOP 100-as vállalkozói bevételi listába való kerüléshez legalább 166 millió Ft bevételt kellett teljesíteni. 2014-ben a megyében realizált legmagasabb bevétel összege –2,6 milliárd Ft – síküveg továbbfeldolgozásból származott. A Győr-Moson-Sopron megyei illetékességű adózó ezzel a harmadik helyen áll az árbevételek régiós TOP listáján, ahol vele együtt 51 megyei vállalkozó szerepel. A megyei TOP lista második helyezettje egy műanyag csomagolóeszközt gyártó vállalkozó (1,2 milliárd Ft), a harmadik helyezett pedig mezőgazdasági felhasználású anyagok kiskereskedelmével foglalkozik (1,1 milliárd Ft). A legnagyobb 100 árbevételt realizáló megyei egyéni vállalkozás üzleti forgalmának éves átlaga 355 millió Ft. A térségi listán a bevételek számtani átlaga 682 millió Ft.

Az egy vállalkozásra jutó átlagos eredmény 670 ezer Ft-os értéke kiemelkedően, több mint 40%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, és lényegesen, 252 ezer Ft-tal (+60,3%) magasabb az országos átlagnál is.

A megyében a legnagyobb összegű vállalkozói személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége egy jogi, ügyvédi szolgáltatást végző vállalkozónak keletkezett 80,7 millió Ft összegben. Ezzel egyúttal a régiós TOP 100-as lista első helyén is áll. A megyei második helyezett egy önálló bírósági végrehajtó, a harmadik egy hidegen húzott vas-, acéltermék gyártással foglalkozó vállalkozó. Vállalkozói személyi jövedelemadó fizetési kötelezettségének összege alapján 55 megyei vállalkozó került fel a régiós TOP 100-as listára.

Címkék: adó, top 100, vállalkozó

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból

2024. Április 18. 09:27, csütörtök | Helyi

Egy kapuvári férfi lett internetes csalás áldozata

A kapuvári nyomozók megtalálták a tettest, vádat emelnek ellene.