Városlista
2020. július 10, péntek - Amália

Hírek

2020. Március 30. 16:21, hétfő | Bulvár
Forrás: infovárosok

A polgármesterek és a média újabb összecsapása - VIDEÓ

A polgármesterek és a média újabb összecsapása - VIDEÓ

Egyik gála a másik után: a tavaszt Nagynyárádon – Mohácstól nem messze – köszöntötte az ANDONIK Médiaválogatott, amely a Polgármester All Star’s ellen lépett pályára.

Vidám, látványos, szórakoztató meccs volt, amelyen egy meglepően felkészült ellenféllel találkozott a Nagy Anett vezette válogatott.

„Bács-Kiskun megyében már évek óta játszanak a polgármesterek” – árulta el a titkot Szabó László, Bugac első embere. – Általában jótékonysági rendezvényeken, falunapokon játszunk. Számunkra megtisztelő volt a Médiaválogatott megkeresése és az, hogy felkértek minket ellenfélnek. Nagy öröm néha kiszakadni a szürke hétköznapokból és még hasznos dolgot is teszünk, mert a fiatalok között népszerűsítjük a sportot. Egyre több polgármester csatlakozik hozzánk és reményeink szerint sok helyre eljutunk majd és csaphatunk össze. Mondjuk a Médiaválogatott nagyon jó csapat, de most új igazolásokkal erősítettünk, bízom benne, hogy fel tudjuk venni a versenyt az ellenfelünkkel”.

Az ANDONIK Médiaválogatott nemcsak a nézők, hanem a futballisták között is hétről-hétre népszerűbb, egyre többen szeretnének csatlakozni.

„Fantasztikus meccs volt a polgármesterek ellen, amelyet meg is nyert is az ellenfél, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy népszerűsítsük a labdarúgást és a labdás játékokat. Nagyon sok meghívást kapunk és sok tervünk van. A keretünk is folyamatosan erősödik, mert egyre több játékos csatlakozik hozzánk” – mondta Nagy Anett, az ANDONIK Reklámügynökség ügyvezetője.

Ezek érdekelhetnek még

2020. Július 10. 14:07, péntek | Bulvár

Vízbe fulladt a hatóságok szerint a Glee - Sztárok leszünk! eltűnt színésze

A hatóságok szerint vízbe fulladhatott Naya Rivera, a Glee - Sztárok leszünk! című tévésorozat 33 éves színésze, aki szerdán tűnt el a Los Angelestől északnyugatra fekvő Piru-tavon, ahol kisfiával csónakázott.

2020. Július 08. 15:02, szerda | Bulvár

Jude Law játssza Hook kapitányt az új Pán Péter-filmben

Jude Law játssza Hook kapitányt a Disney új Pán Péter-filmjében - számolt be róla a The Hollywood Reporter.

2020. Július 08. 07:14, szerda | Bulvár

Donald Trumpot rossz színben feltüntető könyvet írt az unokahúga

Könyvet írt Donald Trump amerikai elnökről az unokahúga. Az elnököt kedvezőtlen színben feltüntető memoár július 14-én jelenik meg, de kedd este az amerikai sajtóban már részleteket közöltek belőle.

2020. Július 08. 07:08, szerda | Bulvár

Brad Pitt játssza a főszerepet David Leitch új thrillerében

Brad Pitt játssza a főszerepet David Leitch új thrillerében - írja a The Hollywood Reporter.