Hírek
2023. November 23. 09:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A rendőrök a hideg beálltával figyelnek az idősekre és a szegényekre
![A rendőrök a hideg beálltával figyelnek az idősekre és a szegényekre](/external/image_cache/3/9/1/3913c94bcd137ce6419d5f1f90edb023.jpg)
Figyeljünk oda a legrászorultabbakra!
Az időjárás lassan visszatér a megszokott kerékvágásba, hamarosan beköszönt a hidegebb időszak. A még fagymentes éjszakák után a 0 Celsius-fok és az alatti hőmérséklet kemény próba elé állítja az egyedül élő idős embereket is.
Győr-Moson-Sopron vármegyében a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök fokozottan figyelnek azokra, akikről tudják, hogy kiszolgáltatottak. Ezen túlmenően rendszeresen és visszatérően megfordulnak a ritkábban lakott településrészeken és a tanyák környékén, ahol főként szerény körülmények közt élő idősek a lakosok. Az egyenruhások ellenőrzik a parkokat, a buszmegállókat és a vasútállomásokat is. A kihűlés következtében beálló halál megelőzhető! A tragédiák elkerülése összefogást igényel, amelyben kiemelkedő szerepe van a családnak és a lakókörnyezetnek is.
Kérjük, fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:
- A hideg idő beköszöntével gyakrabban látogassák meg közeli és távoli hozzátartozóikat, szomszédjaikat, ismerőseiket! Ne feledjék, lehet, hogy segítségre szorulnak!
- Ellenőrizzék, hogy önök és esetleg kiszolgáltatottabb családtagjaik rendelkeznek-e megfelelő mennyiségű tüzelővel!
- Idős vagy nehezen mozgó rokonoknál, barátoknál segítsenek a lakás, illetve ház befűtésében!
- Jelezzék a rendőrségnek, ha hozzátartozójukkal, ismerősükkel váratlanul, minden különösebb indok nélkül megszakad a kapcsolatuk, semmilyen módon nem tudják elérni őket, továbbá ha szomszédjuknál nem tapasztalnak fűtésre utaló jelet vagy életvitelszerű mozgást!
- Amennyiben tudomásukra jut, hogy idős, esetleg magatehetetlen ember fűtetlen lakásban él, értesítsék az illetékes hatóságokat, illetve segítséget kérhetnek a 112-es központi segélyhívón is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 26. 16:00, péntek | Helyi
Lehet, hogy lassú, de jóval nagyobb és erősebb, mint te!
A katasztrófavédelem felhívása
2024. Július 26. 09:00, péntek | Helyi
Óvatosan az utakon, megkezdődött az őzek párzása!
A nap bármely szakában felbukkanhatnak az őzbakok az utakon.
2024. Július 25. 16:00, csütörtök | Helyi
Németh Juci és G. Szabó Hunor a Zenepavilonban
Péntek esti koncert