Városlista
2021. január 25, hétfő - Pál

Hírek

2011. Március 22. 21:11, kedd | Helyi
Forrás: MSZP Rábaközi Szervezet

A csornai MSZP elnökség elhatárolódik a képviselőtől

A csornai MSZP elnökség elhatárolódik a képviselőtől

A Magyar Szocialista Párt Rábaközi Szövetségének elnöksége elfogadhatatlannak tartja Balogh Csaba tevékenységét a csornai képviselőtestületben, és elhatárolódik tőle.

Balogh Csaba az MSZP listájáról került be Csorna Város Önkorm

2011. március 21-én a testület ülésén - már nem először - az elnökség határozott döntése ellenére a város érdekével, és az MSZP politikai érdekével szembehelyezkedve szavazott, most a Molnár Ferenc televíziójának csaknem 50 milliós szerződéséről szólónapirend keretében.

Sajnálatos tevékenységével azt bizonyította, hogy a csornai képviselőtestületben az önkormányzatokat megnyomorító FIDESZ képviselőivel a hátunk mögött egyeztet, személyes anyagi érdekből megállapodásokat köt. Elutasítjuk ezt a fajta politikai kufárkodást.

Mélységesen sajnáljuk, hogy egy fiatal politikusban, akinek nagy lehetőséget adtunk, akinek a tevékenységéhez nagy reményeket fűztünk, öt hónap önkormányzati munka után ekkorát kellett csalódnunk. Döntéseivel és tevékenységével semmiféle közösséget nem vállalunk. Felszólítjuk, hogy adja vissza a mandátumát az MSZP-nek, akitől kapta, és fegyelmi eljárást kezdeményezünk ellene.

Állásfoglalásunkat a jelenlévő elnökségi tagok egyhangú határozatával hoztuk meg.

Csorna, 2011. március 22.

MSZP Rábaközi Szervezet

Elnökség

Ezek érdekelhetnek még

2021. Január 25. 08:00, hétfő | Helyi

Hol lesz a héten áramszünet a Rábaközben?

Hálózatkarbantartást végez az áramszolgáltató.

2021. Január 24. 14:55, vasárnap | Helyi

Most hat ismeretlen károkozó autóst keresnek

A rendőrök a lakosság segítségét kérik.

2021. Január 22. 16:00, péntek | Helyi

Holnap írják a középiskolai felvételiket

Bemutatkoznak térségünk középiskolái.

2021. Január 22. 13:00, péntek | Helyi

Halálos baleset történt ma reggel Kópháza térségében

Két személygépkocsi frontálisan ütközött.