Hírek
2012. December 13. 21:55, csütörtök |
Helyi
Forrás: MSZP Rábaközi Szervezete
Az önkormányzat válasza az MSZP kérdéseire
Az MSZP már tudja, hogy a feltett 5 kérdéséből egyre miért nem kaphat választ. Mi lesz a másik négy kérdéssel?
Csorna város iskoláinak államosítás utáni működtetéséről zárt ülésen tárgyalt hétfőn a képviselőtestület. Az MSZP helyi szervezete szerint ez törvénysértő, ezért törvényességi vizsgálatot kértek a megyei kormányhivataltól. Ezzel egyidőben a téma fontosságára való tekintettel tájékoztatást kértek Dr Turi György polgármestertől.
Ezek voltak az MSZP kérdései:
1. Miért kellett a korábban már eldöntött kérdéseket újra napirendre venni?
2. Mi indokolta zárt ülés elrendelését ebben a témában?
3. Mik voltak a döntési alternatívák?
4. Milyen érvek és ellenérvek sorakoznak a döntési alternatívák mögött?
5. Az érintett két kérdésben pontosan milyen határozatot hozott a testület, milyen szavazati arányban, és ez milyen következményekkel jár a tanulókra, tanárokra, szülőkre és az önkormányzatra nézve?
A válasz rövid határidővel megérkezett:
"MSZP Rábaközi Szervezet Elnöksége
Papp József Elnök Úr
Csorna
Tisztelt Elnök Úr!
Dr. Turi György polgármester úrhoz 2012. december 12. nap 12:15 órakor küldött elektronikus levelére a következő tájékoztatást adom:
Az önkormányzat és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 5/2011. (II. 15.) önkormányzati rendelet14. § (6) bekezdése szerint:
14. § (6) A zárt ülésen hozott döntést a személyes adatok és az üzleti titkok sérelme nélkül a polgármester, azalpolgármester, a jegyző és az aljegyző hozhatja nyilvánosságra.
A 15. § (2) bekezdés b) pontja szerint a polgármester a testületi ülés vezetése során felkéri a jegyzőt a megelőző zártülésen hozott - a képviselő-testület ülésén még nyilvánosságra nem hozott - határozatok ismertetésére;
A fentiek alapján tájékoztatom, hogy a 2012. december 11-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésen tárgyaltzárt napirendi pontok során hozott határozatok, a képviselő-testület 2012. december 17-i ülésén kerülnek
ismertetésre."
Az MSZP helyi szervezetének álláspontja:
Mi ismerjük a szabályokat. Nem az volt a kérdésünk, hogy milyen módon kell ismertetni a zárt ülésen hozott határozatokat, hanem hogy milyen törvényi alapon rendeltek el zárt ülést, és ennek mik az okai és következményei, és kinek mi volt az álláspontja ebben az ügyben. A megítélésünk szerint törvénytelenül elrendelt zárt ülés olyan városi érdekeket érintett, amelyeknek a részleteiről a város lakóinak tudniuk kell.
Milyen alapon titkolóznak olyan döntések hátteréről és okairól, amelyek többszáz csornai szülőt és iskolás gyereket érintenek?
Magyar Szocialista Párt Rábaközi Szervezet elnöksége
