Hírek
2021. Augusztus 17. 11:02, kedd |
Belföld
Forrás: mti - fotó: mti
Az utazásszervező szerint kifogástalan állapotú volt az M7-esen balesetet szenvedett busz
Az utazásszervező cég szerint a balesetkor forgalomban lévő, 2013-as évjáratú Mercedes busz kifogástalan műszaki állapotú volt, 2021. márciusában volt utoljára hatósági műszaki vizsgálaton,
folyamatosan karbantartott és ellenőrzött jármű volt, amelyet lényegesen hosszabb utakra is igénybe vettek.
A Rolitúra és a Volmer Tours Kft. az MTI-nek hétfőn küldött közleményükben ismertették, hogy az autóbuszt két gépkocsivezető váltva vezette, betartva az előírásokat a pihenő és munkaidőkre vonatkozóan, továbbá egy idegenvezető kísérte a csoportot.
A balesetkor volánnál ülő sofőr a hajnali 20 perces egészségügyi szünetet követően Balatonlellénél, a baleset előtt mintegy 45 perccel kezdte meg vezetési idejét a kötelező pihenőjét követően. A buszt vezető sofőr szintén egyike a halálos áldozatoknak - tették hozzá.
Az utazást a Volmer Tours Kft. szervezte Rolitúra márkanév alatt. Az utaslistán 56 fő szerepelt, köztük két kiskorú utas, egy idegenvezető, valamint két gépkocsivezető, akik váltásban vezettek az utazás során.
A busz 2021. augusztus 13-án késő este indult a Népligetből és körülbelül reggel 9-re érkeztek meg a horvátországi Krk-szigeten található népszerű nyaralóhelyre Baskára. A szigetről az egész napos strandolást és városnézést követően 22 óra körül indultak vissza Budapestre. Ezeket az egynaposnak nevezett, de valójában három napot érintő utakat a közlemény szerint a cég már 6 éve szervezi, legnépszerűbb útjai közé tartoznak, és ez idő alatt több ezer embert utaztattak ezekre a programokra.
Az utazáshoz a buszt a Tamás-Busz Kft.-től bérelték, amely céggel mintegy 6 éve dolgoznak együtt, minden alkalommal kiváló állapotú buszt, és képzett, tapasztalt sofőröket biztosítottak az utazásokra - írták.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a baleset okait és körülményeit a hatóság vizsgálja, így ezekről több információjuk jelenleg nincsen.

A cég igyekszik minden segítséget megadni az áldozatok családjainak, a buszon utazóknak és a hatóságoknak. A biztosító társaságokkal felvették a kapcsolatot, jelenleg folynak az egyeztetések - írják.
A közleményben a Rolitúra és a Volmer Tours Kft. köszönetet mond a mentést segítő rendőröknek, mentősöknek, tűzoltóknak és műszaki szakembereknek.
Minden kollégájuk nevében megrendüléssel osztoznak a gyászban, és részvétüket fejezik ki a súlyos buszbaleset áldozatai családjainak, a sérülteknek rövid időn belüli felépülést kívánnak - írták közleményükben.
A Horvátországban nyaraló magyar turistákat szállító autóbusz vasárnap hajnalban az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyánnál átszakította a szalagkorlátot és egy felüljáró pillérének ütközött.
A balesetben nyolcan életüket vesztették, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben sérültek meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
