Városlista
2025. december 28, vasárnap - Kamilla

Hírek

2013. Február 28. 18:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság

Benzinkútra és egy vállalkozás telephelyére is betörtek Jánossomorján

Benzinkútra és egy vállalkozás telephelyére is betörtek Jánossomorján

Szlovákok és helybeliek is fosztogattak. (A fotó illusztráció)

24 órán belül rendőrkézre kerültek azok a szlovák állampolgárok, akik a gyanú szerint egy jánossomorjai benzinkútra törtek be, majd onnan dohányáruval távoztak.

Egy jánossomorjai benzinkút shopjába törtek be ismeretlenek a minap hajnalban. A helyiség üvegajtaját betörték és dohányárut vittek el, mintegy kétszázezer forint értékben.A helyszínre kiérkező körzeti megbízottaknak feltűnt a benzinkút közelében parkoló külföldi rendszámú személygépkocsi. A gyors rendőri reakció eredményt hozott.A nyomozók 24 óra elteltével állították elő a Jánossomorján élő és lopással gyanúsítható négy szlovák állampolgárt.
Időközben az is kiderült róluk, hogy közülük ketten voltak, akik már két héttel korábban is betörtek a töltőállomásra, ahonnan akkor is dohányáruval távoztak.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság betöréses lopás gyanúja miatt indított büntetőeljárásban vizsgálja azt is, hogy a négy gyanúsított a bűncselekményben milyen szerepet töltött be.

X X X X

Szintén a jánossomorjai körzeti megbízott kapott riasztást arról, hogy egy helyi vállalkozó telephelyére ment be ismeretlen elkövető a minap.A tulajdonos Bosch gyorsvágójának és egyik hegesztője tekercseinek eltűnését az esti órákban vette észre.A rendőrök adatgyűjtése gyors eredményt hozott. A bűncselekmény észlelésétől számított két órán belül már kopogtattak a 25 éves gyanúsított lakásán. A férfi vallomásában először ellentmondásokba keveredett, de aztán mindent töredelmesen bevallott a járőröknek. A gyorsvágót egyik falubelijének kínálta eladásra, melyet a férfi lakásán a rendőrök lefoglaltak.

A tekercsek nem lettek meg, mivel azokat a gyanúsított egy mosonmagyaróvári színesfém kereskedésben értékesítette még aznap.A férfi 24 éves bűntársa ugyancsak rendőrkézre került. Őt másnap fogták el a mosonmagyaróvári nyomozók.
A két jánossomorjai férfival szemben lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 28. 11:00, vasárnap | Helyi

Fuss át az újévbe!

Bágyogszovát, Bősárkány

2025. December 27. 13:55, szombat | Helyi

Véradás a Rábaközben

Egyetlen véradással három beteg emberen segíthet.

2025. December 26. 10:00, péntek | Helyi

Sokan szeretik, sokan utálják, mit kell tudni a szilveszteri tűzijátékról?

Ezek a legfontosabb tűzijáték szabályok, petárdázni továbbra is tilos.

2025. December 25. 10:00, csütörtök | Helyi

Boldog karácsonyt!

Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.