Hírek
2012. Június 26. 14:41, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Bozótvágóval bántalmaztak egy hajléktalant szentesi fiatalok
Bozótvágó késsel életveszélyesen megsebesített egy hajléktalant egy 16 éves fiatal és két társa Szentesen – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Szenti Szabolcs elmondta: a három fiatal múlt vasárnap este iszogatott, majd úgy döntött, hogy heccből felkeresi a város erdős részét, ahol hajléktalanok élnek. Rátaláltak a későbbi sértettre, aki egy elhagyatott viskóban, magányos élt. Heccelni kezdték, de megijedtek tőle, ezért elszaladtak. Később mégis úgy döntöttek, hogy visszamennek, de akkor már magukkal vittek egy bozótvágó kést is.
Az egyik fiú bement a férfihoz, és a nála lévő bozótvágó késsel többször fejen csapta őt. A férfi ennek következtében többszörös nyílt koponyatörést szenvedett – közölte a százados.
A sértett végül úgy került kórházba, hogy a fiatalok másnap mentőt hívtak hozzá. A rendőröknek azt állították, ők csak rátaláltak a sérült emberre, de a szentesi nyomozók gyorsan kiderítették, hogy a történetükből egy szó sem igaz.
A fiatalok ellen – akik egyikét korábban már jogerősen elítélték, egy másik fiatal ellen pedig jelenleg is folyik eljárás - életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség őrizetbe vette őket, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek
Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton
Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.
2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek
Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek
Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.
2026. Május 30. 16:00, szombat | Kék hírek
KR NNI: hűtlen kezelés és pénzmosás ügyében két szálon folyik vizsgálat az MNB-ügyben
2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek
BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét
Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten
