Hírek
2014. Augusztus 05. 13:01, kedd |
Helyi
Forrás: Varga Sándor
Buborékok - II. kézilabdatábor, Bősárkány
6 napos kézilabdatábort szerveztek az utánpótlás lányoknak Bősárkányban a múlt héten.
A táborban nem csak a bősárkányi klubban játszó gyerekek vettek részt, hanem olyanok is, akik más klubokban játszanak. Több korosztály is együtt készült U10-13-tól a felnőtt csapatig. A tábor célja az volt, hogy felkészítse az ifjú sportolókat a 2014-2015-ös bajnokságra, valamint a csapatépítő programokon keresztül megismerjék egymást a gyermekek.
A hét minden napján délelőttönként elméleti oktatásban, erőléti és labdás edzésben részesültek, délutánonként kapus és lövő edzések voltak, valamint egymás elleni mérkőzések.
Farkas Ágnesnek köszönhetően bepillantást nyerhettek a gyerekek a kézilabdázók életformájába. Kötetlenül beszélgettek arról, hogy mit ad a kézilabda egy sportolónak. Megtekinthették az olimpiai ezüstérmet, csoportképet és belépőket, valamint Ági kitüntetéseit is. A beszélgetés után az egykori kézilabdázó nem tartott edzést, hanem a kapusoknak lőtt néhányat.
A gyerekek más sportágakkal is megismerkedhettek: teke, baseball és íjászat.Szerdán a kézilabda szakosztály esti misén vett részt. A szentmise után a bősárkányi önkéntes tűzoltóság látta vendégül a kézilabdázókat. A vacsora során a Buborékok felköszöntötték egy csapattársukat, aki ekkor ünnepelte a 16. születésnapját.
Az utolsó nap estéjén az U10-13-as korosztálynak meglepetés mérkőzésben volt része. A Bubi anyukák vették a bátorságot, és kiálltak egy vidám mérkózésre a gyermekeik ellen.
A táborzárás a falunapi főzőverseny volt, melyet a Buborékok csapata nyert meg.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 16:00, péntek | Helyi
Hogy lehet megtanulni a höveji pókolást?
Megjelent a Höveji csipke mintagyűjtemény
2026. Május 22. 13:00, péntek | Helyi
Pünkösdi hétvégi programok a Rábaközben
Hova menjek? Mit csináljak?
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












