Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Augusztus 08. 13:00, szerda | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Csak a szokásos. Kárt okoztak, majd szó nélkül elhajtottak

Csak a szokásos. Kárt okoztak, majd szó nélkül elhajtottak

Ezúttal három lelkiismeretlen sofőrt keresnek a rendőrök.

Egy ismeretlen személy 2018. július 24-ét megelőző időben az általa vezetett ismeretlen típusú autóval közlekedett Győrben, a Benczúr utcában, a Szent István út felől a 821. számú út irányába. Közlekedése során járműve sebességét feltehetőleg nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ennek következtében - az OMW kút kihajtójának magasságában - a jobb oldali útpadkára lehajtott, majd az ott lévő közvilágítási oszlopnak ütközött és a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta.

A második esetben egy ismeretlen személy 2018. augusztus 2-án 14 óra 55 perc és 16 óra 18 perc között, az általa vezetett ismeretlen típusú (feltehetően kék színű) járművel közlekedett Győrben a Királyszék út 33. szám alatt lévő parkolóban. Itt hátramenetet hajtott végre, aminek során járműve jobb elejével nekiütközött a tőle jobbra, szabályosan várakozó gépkocsi bal hátsó ajtójának és sárvédőjének. Az ismeretlen járművezető adatai hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta. Személyi sérülés nem történt.

A harmadik esetnél Győrben a Vasvári Pál úti Pláza parkolóban közlekedett 2018. július 31-én 15 óra 30 perc és 17 óra 30 perc közötti időben egy ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen gépjárművel. Közlekedése során a parkolóhelyről történő kiállásakor érintőlegesen nekiütközött a mellette lévő parkolóhelyre leállított gépjármű jobb oldalának. A történtek után az ismeretlen okozó a helyszínről megállás és adatai hátrahagyása nélkül távozott.

A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy akik a fenti balesetek kapcsán információval rendelkeznek jelentkezzenek a 107 vagy 112 segélyhívó telefonszámokon, vagy hívják a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát a 06/96 520-000 telefonszámon.

Címkék: baleset, károkozás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 13:00, szombat | Helyi

Sárkány Maraton a Szigetközi Állatvédő Liga támogatására

Időpontváltozás! Részletek a cikk végén!

2024. Április 20. 09:00, szombat | Helyi

Milyen ügyeket intézhet a Pannon-Víz Zrt. telefonos ügyfélszolgálatán keresztül?

Gyors és kényelmes ügyintézés telefonon.

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?