Városlista
2024. június 15, szombat - Jolán

Hírek

2011. November 05. 07:17, szombat | Belföld
Forrás: OrintPress

Csőd szélén a betegszállítás

Csőd szélén a betegszállítás

A megemelkedett benzin- és gázolajárak a betegszállítást is megnehezítik. Amíg a taxisok 240 forintos fix kilométerért tüntettek hétfőn, addig ugyanezért a távolságért a betegszállítók 102 forintot kapnak – írta a HVG.

Az ágazat veszteséges, van olyan cég, amely szerződést is bontana, ha nem emelik a támogatás mértékét.

Az üzemanyagárak elszabadulása a mentők és betegszállítók helyzetét is megnehezíti. A kormány utoljára tavasszal próbált segíteni a helyzeten, amikor a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma forrásokat csoportosított át az áremelések kompenzálására, és 200 millió forinttal megemelte a betegszállítók, valamint a szárazföldi mentők támogatását, továbbá 32 millió forint pluszforrást juttatott a légimentők számára. Azaz összesen 432 millió forint gyorssegélyt adott az ágazatnak.

Csakhogy a gázolaj- és benzin ára azóta is hónapról hónapra emelkedik, a régióban a legdrágábbak vagyunk. Ez ellehetetleníti a betegszállítókat. Az egyik vidéken dolgozó cég képviselője a HVG-nek azt mondta, költségeik negyven százalékát az üzemanyag ára teszi ki: „Egy autónk havonta 10-15 ezer kilométert fut, flottára vetítve csak üzemanyagra 2,7 millió forintot költünk egy hónapban”. A legfontosabb tennivalókra, javításokra, szervizre éppen futja a pénzből, de a nagyobb volumenű beruházások csak lassabban valósulnak meg. Pedig a tervek között szerepel egy olyan, internetalapú rendszer kiépítése, mely lehetővé tenné, hogy a háziorvosok a világhálón rendeljék meg a szolgáltatást.

Budapesten a betegszállítás a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) kezében összpontosul. Elnökük, Bíró Ferenc a hvg.hu-nak azt mondta: az MBOE 90 egymástól gazdaságilag független vállalkozás érdekeit képviseli. „Az ez évi üzemanyagár-emelkedés közel 80 forint literenként. Az október végi és a november eleji drágulás és jövedékiadó-emelés plusz 19 forint/kilométer költségnövekedést okozott. Ennek nincs fedezete sem az idei, sem a 2012. évi költségvetési tervezetben.” Bíró szerint amennyiben nem kompenzálják az üzemanyagár-emelkedést, ez működési zavarokat okozhat, vagyis „finanszírozás hiányában nem tudnak minden betegszállítási igényt kielégíteni”.

Dávid Ferenc, a Samaritanus Mentőszolgálat szóvivője szerint 'konkrétan a csőd szélén áll az ágazat. A Samaritanius Mentőszolgálat gondolkodik azon is, hogy kiszáll a betegszállításból. A teljes cikk a hvg. online-on olvasható.

OrientPress Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 15. 11:07, szombat | Belföld

Karácsony Gergely: legyen új választás

Legyen új választás, ezt fogom képviselni - jelentette ki a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálása után Karácsony Gergely a sajtó képviselőinek a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) épülete előtt tartott demonstráció

2024. Június 15. 11:05, szombat | Belföld

Hitelminősítés - Varga Mihály: két hét, 3 kedvező hitelminősítői döntés

A Moody\'s és a Scope Ratings után ma este a Fitch Ratings is megerősítette Magyarország adósbesorolását, továbbra is befektetésre javasolják hazánkat - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán a hitelminősítő pénteki döntése u

2024. Június 14. 15:03, péntek | Belföld

Megkezdték a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását

Megkezdték a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását pénteken a Nemzeti Választási Irodában (NVI).