Városlista
2026. május 24, vasárnap - Eszter

Hírek

2023. Szeptember 21. 08:50, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csornán és Győrben is a zebrán ütötték el a gyalogost

Csornán és Győrben is a zebrán ütötték el a gyalogost

Figyeljünk egymásra!

A csornai rendőröket 2023. szeptember 19-én 5 óra 40 perc körül egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesethez riasztották. A járőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 47 éves farádi férfi közlekedett személygépkocsijával Csornán, a Soproni úton. Útja során a Bartók Béla úti körforgalmi kereszteződésből kihajtott, és a kijelölt gyalogos átkelőhelyhez érve – vélhetően figyelmetlen vezetése miatt – elütötte a zebrán éppen átkelő 57 éves helyi asszonyt, aki a balesetben megsérült.

Győrben, a Kandó Kálmán úton közlekedett autójával a Hecsei út felől a Vágóhíd utca irányába egy 25 éves helyi férfi 2023. szeptember 19-én 6 óra körül. A Kandó Kálmán út egyik gyalogátkelőhelyéhez érve nem biztosított áthaladási elsőbbséget az ott szabályosan haladó 28 éves gyalogos fiatalembernek, akit az autóval elütött. A vétlen pápai férfi először a gépkocsi szélvédőjére, majd az úttestre esett, amelynek során súlyosan megsérült.

A balesetek sérültjeit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az esetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • Az autósok fokozottabb figyelemmel és óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogos átkelőhelyeket, valamint az olyan területeket, ahol bárki az úttestre léphet!
  • A gépjárművezetők körültekintően, előzékenyen, a KRESZ szabályokat, a közúti jelzőtáblák figyelmeztetéseit és előírásait betartva közlekedjenek!
  • A gyalogosok – mielőtt az úttestre lépnek – mindig legyenek körültekintők, lehetőség szerint teremtsenek szemkontaktust az úton közlekedő gépjárművezetővel, és győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak kelni az úton anélkül, hogy veszélyhelyzetbe kerülnének!

…hogy mindenki hazaérjen!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 24. 16:00, vasárnap | Helyi

Jobaházán szerdától használható az új játszótér

Mindenki a fedélzetre!

2026. Május 24. 13:00, vasárnap | Helyi

Zöldág néptánctábor Agyagosszergényben

Várják a jelentkezőket

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 24. 09:00, vasárnap | Helyi

Elkészült Kónyban a sportcsarnok felújítása

Az Európai Unió támogatásával