Hírek
2020. Június 15. 16:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Egy kávé a rendőrökkel Csornán
Bűnmegelőzési programot szerveztek Csornán.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Csornai Rendőrkapitányság prevenciós szakemberei, a helyi polgárőrökkel együtt, a Szent István téren várták az érdeklődőket szombaton.
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a rendőrség közös programsorozatának keretében, a Mobil Bűnmegelőzési Centrum kisbusza mellett kialakított standnál szólították meg, és egy frissen főzött kávé melletti beszélgetésre invitálták a járókelőket a rendőrök.
A kötetlen beszélgetések során elsősorban a vagyonvédelem lehetőségeiről és a szubjektív biztonságérzetet leginkább befolyásoló témákról esett szó.
A rendezvény kiemelt célja, hogy a lakosság érezze, számíthatnak a rendőrség segítő szolgálatára, ezért a vagyonvédelmi tanácsadáson túl a kerékpárjukat is regisztráltathatták a lakosok az országos BikeSafe adatbázisba.
A sok érdeklődőt vonzó eseményen a szakemberek a trükkös lopásokra, a lakásbetörésekre és az idősek sérelmére elkövetett csalások megelőzésének lehetőségeire is figyelmeztették a megjelenteket.
A helyszínen többek között az alábbi tanácsok megfogadását javasolták az előadók:
Pénztárcáját, bankkártyáját, iratait ruházata belső zsebeiben, mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa!
Vásárláskor ne tegye tárcáját a bevásárlókocsiba, kosárba, jól látható helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit!
Otthonában az ajtókat minden esetben zárja be, még ha csak egy percre is távozik a lakásból!
Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárakat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!
Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem mindennap használatos ékszereket!
Ha valaki hivatalos jelleggel érkezik otthonába, kérje el az igazolványát, hívja át a szomszédot, szükség esetén kérjen segítséget!
Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának megbízásából kéri azt Öntől!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 26. 10:00, péntek | Helyi
Sokan szeretik, sokan utálják, mit kell tudni a szilveszteri tűzijátékról?
Ezek a legfontosabb tűzijáték szabályok, petárdázni továbbra is tilos.
2025. December 25. 10:00, csütörtök | Helyi
Boldog karácsonyt!
Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.
2025. December 24. 15:00, szerda | Helyi
Az ünnepek alatt is biztonságban
A katasztrófavédelem felhívása
2025. December 24. 09:00, szerda | Helyi
Karácsonykor is ügyeljünk a biztonságra!
Ezekben a napokban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

