Hírek
2014. Február 24. 12:48, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Egymást követik a felmondások az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségben
A takarékszövetkezeti szektor és a tagság érdekeivel ellentétesnek tartják az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) korábbi hónapokban folytatott negatív sajtókommunikációját azok a vezető állású tisztségviselők, akik az elmúlt napokban mondtak le - olvasható az integráció blogján hétfőn közzétett közleményben.
A magyartakarek.blog.hu szerint a lemondott vezetők nem tudtak azonosulni az OTSZ "negatív kommunikációjával".
A blogon közöltek szerint lemondott egy elnökségi tag, a felügyelőbizottság elnöke és egyik tagja, illetve felmentését kérte Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója.
A blognak Sebestyén István, a felügyelőbizottság elnöke, Pénzes Lászlóné felügyelőbizottsági tag és Vida József elnökségi tag is megerősítette felmondásának tényét.
A két vezető indoklásában leszögezte: hogy nem szolgálja a takarékszövetkezeti szektor érdekeit az OTSZ, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elmúlt hónapokban folytatott kommunikációja, azzal nem tudnak azonosulni, ezért döntöttek a felmondás mellett.
A közlemény idézi Vida Józsefet, az OTSZ elnökségi tagját aki elmondta: a VOSZ-hoz kiszervezett, de az OTSZ-nek tulajdonítható negatív kampány jelentősen csorbítja a hazai takarékszövetkezeti rendszerbe vetett betétesi és részjegyesi bizalom fenntartását.
Hozzátette: az elmúlt időszakban az OTSZ által ellátott érdekképviseleti feladatok nincsenek arányban a takarékszövetkezetek összesen több százmillió forintos éves befizetéseivel. Véleménye szerint a szövetség segíthetné a takarékszövetkezetek jogszabályi megfelelését és működését és vállalnia kellene az oktatás megszervezését is.
A Takarékbank értékesítéséről szólva Vida József úgy vélekedik: több konstrukcióra is lehetőség volt ahhoz, hogy a szektor érvényes pályázatot adjon be, igaz, annak elkészítése sok munkát és időráfordítást igényelt volna.
Az OTSZ vezetése sajnos a legegyszerűbb megoldást választotta, noha a Takarékbank alapszabálya nyár óta ismert volt - tette hozzá.
Sebestyén István szerint a szektorban zajló folyamatok nagymértékben megnövelik mind a szektor, mind az egyes takarékszövetkezetek versenyképességét, elérhető közelségbe hozzák a korábbi üzleti együttműködés kitűzött céljait.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. Április 10. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Nem adjuk a gyerekeinket Ukrajnának
Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
