Hírek
2014. Július 29. 20:38, kedd |
Belföld
Forrás: mszp.hu
Elhunyt Kiss Péter miniszter, az MSZP alapító tagja
Mély megrendüléssel vettük tudomásul, hogy Kiss Péter, a Magyar Szocialista Párt alapító tagja 2014. július 29-én, kedden elhunyt.- adta hírül az MSZP honlapja
Kiss Péter 1959. június 11-én született Celldömölkön. A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, majd a nyolcvanas években az egyetem tudományos munkatársa, tanársegéde, szakkollégiumi nevelőtanára, KISZ-titkára is volt.
1980-ban lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1986 és 1989 között a Budapesti KISZ első titkára volt. 1989-ben az MSZP alapító tagja és a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) alapító budapesti elnöke, 1998-2000 között a párt ügyvezető alelnöke. 2001 januárjától az MSZP Baloldali Tömörülés Platform elnöke. 2005-től 2009-ig az MSZP Vas megyei elnöke.
1995-től a ciklus végéig a Horn-kormány munkaügyi minisztere volt. 1998-tól 2000-ig az MSZP frakcióvezető-helyettese. A Medgyessy-kormányban előbb foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter volt, majd 2003-ban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterré nevezték ki. A kormányban 2006-tól előbb szociális és munkaügyi miniszter volt, majd 2007-ben visszatért a Miniszterelnöki Hivatalba. 2009-ben társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszter és egyben a miniszterelnök politikai helyettese is lett a Bajnai Gordon által vezetett kormányban.
1992-től volt országgyűlési képviselő. 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2014-ben is egyéni jelöltként szerzett mandátumot Budapesten.
Kitartó, következetes munka és rendíthetetlen hivatástudat jellemezte egész politikai pályafutását. Élete utolsó évében is emberi tartásáról tett tanúbizonyságot. Köszönjük munkáját, elhivatottságát, kitartását!
Kiss Péter 55 éves volt. Nyugodjék békében!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
