Hírek
2013. Augusztus 24. 14:41, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Ellenzéki egyeztetés - Együtt-PM: kivitelezhetetlen Mesterházy Attila javaslata
Az Együtt-PM szerint kivitelezhetetlen Mesterházy Attila MSZP-elnök országos előválasztásra vonatkozó javaslata, de a Bajnai Gordon vezette választási szövetség kötelezőnek tartja az egyéni választókerületek felosztását a szocialistákkal.
Erről Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke beszélt szombaton, Budapesten egy más témában tartott sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, örül, hogy Mesterházy Attila elfogadta Bajnai Gordon azon javaslatát, amely szerint a választópolgárok bevonásával dőljön el a közös miniszterelnök-jelölt személye.
A politikus szimpatikus, de kivitelezhetetlen kezdeményezésnek nevezte az MSZP vezetőjének azon javaslatát, hogy a választókerületekben valódi előválasztást tartsanak, mivel szerinte az túl drága és időigényes lenne, ráadásul azalatt csorbulna mindkét ellenzéki erő megítélése.
Juhász Péter szerint ezért a Bajnai Gordon által javasolt, közvélemény-kutatásos választás a jobb megoldás, mert ez kisebb költséggel jár, gyorsabban lebonyolítható és nem amortizálja túlságosan a jelöltek hitelességét - fejtette ki a szövetség társelnöke. Azt is megjegyezte: az egyéni választókerületek szintjén olyan közel voltak a megállapodáshoz a szocialistákkal, hogy ebben a kérdésben kötelezőnek tartja a megegyezést.
Az Együtt-PM szövetség szombati közleményében cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint pénteki javaslatuk csupán blöff, a valódi szándék a tárgyalások felrúgása volt. A választási szövetség szerint céljuk a tárgyalások egyéni választókerületi szakaszának a miniszterelnök-jelölti kérdéstől való tehermentesítése volt, ezáltal az egyeztetések felgyorsítása és hatékonyabbá tétele.
Mint írják, megoldási javaslatuk lényege az egyharmad az Együtt-PM szövetségnek, kétharmad az MSZP-nek mind egyéniben, mind a közös listán, a miniszterelnök-jelöltről pedig döntsenek a választók. Álláspontjuk szerint a miniszterelnök-jelölti kérdés szinte "túszul ejtett" minden más részkérdést, azokat is, amelyekben már meg lehetett volna állapodni.
A közlemény emlékeztet rá, hogy a választási szövetség már a kezdetektől a szakaszos tárgyalások mellett érvelt, vagyis előbb az elvekben és a programban kell megállapodni, azután össze kell hangolni az egyéni választókerületekben való indulást, végül pedig rá kell térni a miniszterelnök-jelölti kérdésre és a közös lista ügyére.
Az Együtt-PM szövetség szerint azonban az MSZP vezetése egyelőre csak a miniszterelnök-jelölti kérdéssel együtt, "csomagban" hajlandó reális választókerületi megállapodást felvázolni, így hiába értek el jelentős előrelépést a tárgyalásokon, a személyi kérdés miatt ismét holtpontra jutottak. A választási szövetség ezért dolgozta ki a gyorsító és problémamegoldó javaslatcsomagját.
Az Együtt-PM szövetség azért javasolta a nagymintás, reprezentatív közvélemény-kutatást, mert ez a leggyorsabb, legolcsóbb és az ellenzéki összefogásnak a lehető legkevesebb kárt okozó megoldás - áll az Együtt-PM szövetség közleményében.
Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa, független országgyűlési képviselő szombati blogbejegyzésében érdekes és örömteli fordulatnak nevezte a pénteken történteket. Álláspontja szerint míg eddig a nyilvánosságot kizárva tárgyaltak a választási együttműködésről, addig pénteken Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is az állampolgárokat hívta segítségül a miniszterelnök-jelölti kérdés miatt megrekedni látszó tárgyalások előmozdítása érdekében.
Mesterházy Attila pénteken jelentette be, hogy az MSZP azt javasolja együttműködő partnereinek, hogy tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben, és a miniszterelnök-jelölt személyéről is így döntsenek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
