Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Március 26. 09:02, szombat | Helyi
Forrás: MTI

Elmarad a sztrájk a Volán-társaságoknál

Elmarad a sztrájk a Volán-társaságoknál

Megszületett a bérmegállapodás.

Már tényként közölték korábban, hogy húsvét hétfőn ötnapos autóbuszvezető sztrájk kezdődik. A megyére érvényes menetrendi értesítőt a közlekedő járatokról tegnapi cikkünkben közöltük. Tegnap délben azonban bejelentették a megállapodást, amiről az MTI így tudósított:

Megállapodott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége az idei béremelésről - közölte a nemzeti vagyonkezelő, valamint a Közúti Közlekedési Szakszervezet pénteken.

Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint a havi 190 ezer forint alatt kereső, több mint 2600 dolgozó fizetése 5 százalékkal, míg a magasabb keresetű csaknem 12 ezer dolgozóé 3,36 százalékkal emelkedik 2016. január 1-jétől visszamenőleg. Emellett a cafeteria-keretek összegének emelésére is lehetőség lesz.A megállapodás alapján a munkavállalók mintegy 85 százaléka részesül a bérfejlesztésben.

Az MNV hangsúlyozta, az egyeztetések során a szolgáltatást igénybe vevő, éves szinten mintegy 436 millió utas érdekeit is szem előtt tartották, tulajdonosként az utasok biztonsága, kényelme, valamint a szolgáltatás minőségének javítása az elsődleges feladatuk.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet tájékoztatása szerint elmarad a Volán-szakszervezetek húsvét hétfőre meghirdetett ötnapos sztrájkja.

A szakszervezet közölte: a munkáltató és a tulajdonos módosította korábbi javaslatát, az új ajánlat a lehető legközelebb került a munkavállalói követeléshez. Így a sztrájkot meghirdető szakszervezetek - a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége - az ajánlat elfogadása és a sztrájk lemondása mellett döntöttek.

A differenciált emelést tartalmazó ajánlat részleteiről az egyeztetés a jövő héten folytatódik a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével - közölték.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból

2024. Április 18. 09:27, csütörtök | Helyi

Egy kapuvári férfi lett internetes csalás áldozata

A kapuvári nyomozók megtalálták a tettest, vádat emelnek ellene.