Hírek
2017. Június 27. 10:00, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Elütötte a kerékpárost Kapuváron, és elhajtott

Közlekedési baleset okozójának azonosításához kérik a lakosság segítségét a csornai rendőrök.
A Csornai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
A nyomozás adatai alapján ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, típusú és színű gépjárművel közlekedett 2017. június 13-án 19 óra 10 perckor Kapuváron, az Osli utcai temető parkolójából a Győri út irányába. A parkoló területéről balra kikanyarodva - eddig tisztázatlan okból és körülmények között - járműve bal oldalával összeütközött egy balról, a Győri út irányából érkező, kerékpárral közlekedő 49 éves helyi lakossal. A kerékpáros az ütközést követően nem esett el, de ennek ellenére súlyosan megsérült. Az ismeretlen járművezető megállás és segítségnyújtás nélkül a Fő tér irányába elhajtott.
A rendőrség kéri, hogy aki látta a közlekedési balesetet, vagy a balesetet okozó gépjármű vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Csornai Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi
Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt
Nyugtalanláb-szindróma
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon