Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2014. Június 19. 07:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Felfeszítette a helyéről, és elvitte a páncélszekrényt

Felfeszítette a helyéről, és elvitte a páncélszekrényt

Rendőrségi felhívás.

A Győri Rendőrkapitányság Pannonhalma Rendőrőrs indított nyomozást lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján, a képen látható férfi és másik két társa gyanúsítható azzal, hogy 2014. május 27-én 1 óra 35 perc és 1 óra 45 perc közötti időben Töltéstaván, az egyik Takarékszövetkezetbe bement, és a körülbelül 80x60x60 centiméter nagyságú, lerögzített páncélszekrényt a helyéről felfeszítette, majd a benne lévő készpénzzel együtt eltulajdonította.

Az egyik elkövetőről a pénzintézet előtti biztonsági kamera készített felvételt.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, illetve aki az esettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen - hivatali munkaidőben - személyesen a Győri Rendőrkapitányságon (9024. Győr Zrínyi utca 54.), vagy hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/96/520-000/16-10-es telefonszámot, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.-16., p: 8.-13.), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. A bejelentő adatait a rendőrség bizalmasan kezeli.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 20:26, szombat | Helyi

A TISZA itthon is békét teremt

Magyar Péter és Bóna Szabolcs Csornán

2026. Március 21. 16:00, szombat | Helyi

Polgárőr nyári tábor Győrsövényházon

Már lehet jelentkezni.

2026. Március 21. 13:00, szombat | Helyi

Indul a 2026-os szezon a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton

Élmények birodalma

2026. Március 21. 09:00, szombat | Helyi

Tudta? A Magyar Falu Program 7 éves kerete kevesebb mint Mészáros Lőrinc vagyona

Mennyi is az annyi?