Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2017. Május 12. 16:00, péntek | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Gázömlés és kigyulladt üzemanyag ellen védekeztek

Gázömlés és kigyulladt üzemanyag ellen védekeztek

Sikeres gyakorlatokat teljesítettek két beledi üzemben.

A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló törvény előírja, hogy a veszélyes üzemeknek súlyos káresemény elhárítási tervvel kell rendelkezniük. A rendelet meghatározza, hogy az üzemeltető a tervben foglaltak megvalósíthatóságának érdekében évente folytasson le olyan gyakorlatot, ahol a tervben foglaltak valamely részét gyakoroltatja. A napokban két beledi vállalkozás telephelyén is súlyos káresemény elhárítási gyakorlatot tartottak, melynek célja az volt, hogy a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemben egy esetlegesen bekövetkező baleset esetén a város lakosságát káros hatások ne érhessék.

A feltételezés szerint a telephelyen az egyik munkás rakodógéppel árut rakodott, közben észlelte, hogy az egyik PB palack a tárolóban erősen szivárog. Az üzemben tartózkodók a gyülekező helyre való kivonulást gyakorolták, a targoncavezető pedig a sérült gázpalackot a biztonsági távolságon kívülre helyezte, miközben munkatársai sugárfedezetet biztosítottak. Az üzem vezetője tájékoztatta a hatóságokat.

A másik telephelyen üzemanyag tankolás közben a konténerkút technológiai meghibásodása miatt tócsatűz keletkezett. A dolgozók a kijelölt gyülekezési helyre vonultak, a beavatkozó személyzet eloltotta a tüzet, az üzem vezetője pedig értesítette a hatóságokat.

A feltételezett helyzet elhárítására és megszüntetésére irányuló feladatokat a dolgozók helyesen hajtották végre. Mindkét gyakorlatot ellenőrizte a katasztrófavédelmi mobil labor vezetője, és megfelelőre értékelte.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 20. 16:00, szerda | Helyi

Iskolakezdési támogatás Szilban

A támogatást igényelni kell.

2025. Augusztus 20. 13:00, szerda | Helyi

Ittasan, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől Csornán

Kár volt menekülni.

2025. Augusztus 20. 09:00, szerda | Helyi

Egy hétig szünetel a földhivatali ügyintézés

Informatikai átállás

2025. Augusztus 19. 16:00, kedd | Helyi

Tájékoztató az Otthon Start Programról Bősárkányban

Kellő számú érdeklődő jelentkezése esetén.