Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2023. Október 26. 16:00, csütörtök | Helyi
Forrás: MÁV

Három hétre teljesen megszűnik a vonatközlekedés a Győr-Budapest vonal felújítás alatt álló szakaszán

Három hétre teljesen megszűnik a vonatközlekedés a Győr-Budapest vonal felújítás alatt álló szakaszán

Eddig is elég nagy káosz volt, mi jön ezután?

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Szárliget és Biatorbágy közötti szakaszának felújítása október 27-én új fázisához érkezik. Ekkortól a munkálatok egyidejűleg érintik mindkét vágányt, ezért három héten keresztül, november 17-ig teljesen szünetelni fog a vonatközlekedés Biatorbágy–Szárliget, illetve Tatabánya, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között. Ezeken a szakaszokon kizárólag pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.

A most még teljes útvonalon közlekedő nemzetközi járatok, valamint az érintett reggeli és esti személyvonatok sem közlekedhetnek a teljes lezárás idején. Helyettük kizárólag pótlóbuszok fogják szállítani az utasokat. A hosszabb közúti menetidők miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, az elővárosban utazóknak 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolni. A tehervonatok terelt útvonalon való közlekedésének biztosítása érdekében Székesfehérvár és Komárom között pótlóbuszok közlekednek ebben az időszakban.

A MÁV-VOLÁN-csoport mindent elkövet azért, hogy az ideiglenes közlekedési rend a lehető legjobban alkalmazkodjon a helyzethez: az eddigihez képest kétszer annyi autóbuszt állítunk szolgálatba, amelyek menetrendjét, útvonalát és mennyiségét összehangoljuk az utasigényekkel.

Arra kérik utasaikat, hogy a szokásosnál nagyobb ráhagyással tervezzék meg utazásukat, mert a menetidők sajnos érdemben hosszabbodhatnak.

A háromhetes vonatpótlás bevezetése átmeneti és rendkívüli intézkedés, melyet követően a vasútvonalon visszaáll majd az eddig megszokott szolgáltatás és ismét járnak majd személyszállító vonatok.

A teljes vágányzár három hete alatt érvényes menetrendet közzétette a vasúttársaság a honlapján, a vágányzári hírek menüpontban.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 16:00, szerda | Helyi

Felismeri a tolvajt?

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

2026. Március 18. 13:00, szerda | Helyi

Szombaton segítő kezeket várnak Bősárkányban a Kissárga szabadidőtóhoz

Önkéntes munka

2026. Március 18. 09:00, szerda | Helyi

Rendőri segítség a nyugdíjasoknak

Csalók, balesetek, veszélyek

2026. Március 17. 16:00, kedd | Helyi

Múlt héten sok balesethez vonultak a tűzoltók

A 11. héten törént.