Hírek
2014. Július 25. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Hasiskendert termesztettek a vádlottak
A rendőrség vádemelési javaslattal zárta a vizsgálatot.
A rendőrök egy öttevényi családi ház garázsában 109 tő kábítószergyanús növényt találtak idén januárban. Egy órával később egy másik helyi ház melléképületében, egy német állampolgárságú albérlő otthonában további 49 tő kábítószergyanús növényt, valamint több, zacskóba csomagolt növényi törmeléket foglaltak le az intézkedők.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a két öttevényi lakos ellen kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.A vizsgálat megállapította, hogy a 23 éves német férfi a házában megtalált növényeket és a termesztéshez szükséges kellékeket Ausztriában vásárolta. A töveket maga gondozta, nevelte. A másik öttevényi ház melléképületét is a fiatalember bérelte az 58 éves ingatlantulajdonostól. Az ott termesztett növényeket a főbérlő gondozására bízta. A férfi gyanúsítotti kihallgatásakor beismerte, hogy a töveket saját fogyasztásra szánta.
A szakértői vizsgálat kimondta, hogy a lefoglalt kb. 70 centiméter magasságú élőnövények és törmelékek hasiskender növények, azok hatóanyagtartalma meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.
A rendőrség az ügyben folytatatott vizsgálatot befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Győri Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 27. 13:55, szombat | Helyi
Véradás a Rábaközben
Egyetlen véradással három beteg emberen segíthet.
2025. December 26. 10:00, péntek | Helyi
Sokan szeretik, sokan utálják, mit kell tudni a szilveszteri tűzijátékról?
Ezek a legfontosabb tűzijáték szabályok, petárdázni továbbra is tilos.
2025. December 25. 10:00, csütörtök | Helyi
Boldog karácsonyt!
Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.
