Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2021. Augusztus 03. 16:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Hiába rejtették esernyőbe a drogot, a csornai rendőrök megtalálták

Hiába rejtették esernyőbe a drogot, a csornai rendőrök megtalálták

A csornai járőrök a kapuvári sofőrt, illetve az autóban tartózkodó bágyogszováti asszonyt elfogták.

A rendőrök Csornán, a Soproni úton közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg egy személygépkocsit 2021. augusztus 3-án 0 óra 5 perckor. Az intézkedés keretében a rendőrök igazoltatták a járművet vezető férfit, illetve az autóban utasként tartózkodó nőt, majd átvizsgálták az autót. Ennek során a gépkocsi hátsó ülése előtti padlón, esernyőbe rejtve leltek rá egy nejlon tasakra, amelyben kábítószergyanús, fehér színű kristályos anyag volt. A járőrök a kapuvári sofőrt, illetve az autóban tartózkodó bágyogszováti asszonyt elfogták, és a Csornai Rendőrkapitányságra előállították. Velük szemben drogtesztet végeztek, amely a nő esetében metamfetamin, amfetamin, illetve morfin hatóanyagokra pozitív értéket mutatott.

A nyomozók a 48 éves férfit, valamint 30 éves társát kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 16:00, szerda | Helyi

Felismeri a tolvajt?

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

2026. Március 18. 13:00, szerda | Helyi

Szombaton segítő kezeket várnak Bősárkányban a Kissárga szabadidőtóhoz

Önkéntes munka

2026. Március 18. 09:00, szerda | Helyi

Rendőri segítség a nyugdíjasoknak

Csalók, balesetek, veszélyek

2026. Március 17. 16:00, kedd | Helyi

Múlt héten sok balesethez vonultak a tűzoltók

A 11. héten törént.