Városlista
2026. július 5, vasárnap - Sarolta, Emese

Hírek

2021. Március 26. 17:40, péntek | PR
Forrás: (x)

Hogyan vásároljunk férfi zakót az interneten keresztül?

Hogyan vásároljunk férfi zakót az interneten keresztül?

Ma már nincs olyan divatmárka, amely ne rendelkezne webshoppal - legyen az világcég vagy éppen egy trendi designer munkái.

Ezzel együtt pedig nekünk is alkalmazkodnunk kell az új helyzethez, ha a legtöbbet szeretnénk kihozni belőle.Az internetes vásárlás titka az, hogy tudjuk mit hol kell keresni, illetve hogy maximálisan tisztában legyünk a méreteinkel. Ha ruházatunkat illetően a hagyományos konfekció nem passzol és nagyobbra van szükségünk, akkor még körültekintőbben kell eljárnunk. Cikkünkben ebben próbálunk segítséget nyújtani.

Történelmi helyzet

Az 1900-as évek elejéig a magyar férfiak úgynevezett úri szabóságba jártak akkor, ha új öltönyre vagy zakóra volt szükségük. Csak ezt követően jelentek meg a nagyáruházak majd a kisebb márkaboltok is. Az internet térnyerésével azonban a klasszikus vásárlási folyamat megváltozott, hiszen míg a boltban lehetőségünk van az adott terméket felpróbálni, addig az online tér erre értelemszerűen nem alkalmas.

Hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet a helyzetből?

A legjobb minőségű férfi zakók hosszú évekre hűséges társainkká válnak. A sikeres internetes vásárláshoz először nézzük meg, hogy az adott terméknél - esetünkben tehát a zakók - milyen méreteket jelölnek meg. Leggyakrabban a mellbőség, a hosszúság, illetve az úgynevezett ujjhossz kerül szóba.

Elég egy szélesebb váll és máris kilógunk az S-től XL-ig terjedő, klasszikus konfekciók közül. Szerezzünk be egy mérőszalagot és jegyezzük fel a legfontosabb testméreteinket ahhoz, hogy mindig elégedetten vehessük át a futártól a megrendelt termékeket.

Egy extra méretű zakó vásárlása esetén fordítsunk külön figyelmet az ujjhosszra, mely a csuklónk és a vállcsúcsunk közötti távolságot jelöli Előfordulhat olyan helyzet, hogy míg az egyik opciónál a mellbőség megfelelő és az ujjhossz lesz nagy, addig a másik opciónál egy kellő hosszúságú ujjhoz szűken mérik a mellbőséget. Ebben az esetben válasszuk ki a nagyobb opciót, mert a bővebben mindig tudunk szűkíteni, azonban egy rövid ujjhossz toldása vagy egy nehezen begombolható zakó helyrehozása sokkal nehezebben megoldhatóak.

Ha kitapasztaltuk a megfelelő méretű ruházatot, akkor már könnyedén fogunk tudni újra rendelni a legjobb férfi zakók közül!

A fotó forrása:

T.Den_Team / Shutterstock.com

Címkék: internet, vásárlás, zakó

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 25. 15:06, csütörtök | PR

K&H: 5 tipp, hogy okosan gazdálkodj az első fizetéseddel

A nyári diákmunka jó alkalom a tudatos pénzügyi szokások kialakítására.

2026. Június 20. 13:01, szombat | PR

Skoda ablaktörlőből diszkófény, orsós magnóból zenei karrier

Dj Dominique a Magyar DJ és Producer Szövetség életműdíjas művésze 2026-ban.

2026. Június 20. 12:54, szombat | PR

K&H: stabilnak érzik a munkájukat a fiatalok, de a megbecsültség hiányzik

a biztos állás mellett az elismerés is egyre fontosabb

2026. Június 18. 15:01, csütörtök | PR

K&H: új szakaszba lépett a vállalatok fenntarthatósági gondolkodása

Miközben a cégek egyre óvatosabban közelítenek a hosszabb távú fenntarthatósági döntésekhez, a gyakorlati intézkedések továbbra is széles körben jelen vannak