Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2023. December 14. 09:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Ismeretlen személy közlekedett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú gépjárművel 2023. október 27-én 11 óra és 11 óra 30 perc között a 83-as számú főúton Győrszemere felől Győr irányába. A sofőr a 65-ös kilométerszelvényben a jármű felett az uralmát elveszítette, és a pályatesteket elválasztó szalagkorlátnak ütközött, amelyben kárt okozott. A balesetet követően az ismeretlen gépjárművezető a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül hajtott el.

2023. december 9-én 19 óra 21 óra 30 perc között Győrben, a Kossuth Lajos utca 104. szám előtt ismeretlen személy közlekedett kistehergépkocsijával. Feltehetően figyelmetlenség miatt, tolatásakor a jármű hátuljával neki ütközött az ott szabályosan várakozó Volkswagen 6R típusú személygépkocsi bal első ajtajának. A balesetet követően az ismereten személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett

2023. december 10-én 6 óra 20 perc körül Győrben, Szent Imre út 108. szám előtt ismeretlen személy a Szauter út felöl a Pannónia utca irányába közlekedett a gépjárműjével. A sofőr feltehetően relatív gyorshajtásának betudhatóan a havas-latyakos úttesten elveszítette uralmát jármű felett, és az úttestről jobbra letért. Neki ütközött az útpadkán kihelyezett három darab műanyag szemetes kukának, és kettő közúti jelzőtáblának, végül egy villanyoszlopnak csapódva állt meg. A balesetet követően az ismereten személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszám valamelyikén.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 16:00, szerda | Helyi

Felismeri a tolvajt?

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

2026. Március 18. 13:00, szerda | Helyi

Szombaton segítő kezeket várnak Bősárkányban a Kissárga szabadidőtóhoz

Önkéntes munka

2026. Március 18. 09:00, szerda | Helyi

Rendőri segítség a nyugdíjasoknak

Csalók, balesetek, veszélyek

2026. Március 17. 16:00, kedd | Helyi

Múlt héten sok balesethez vonultak a tűzoltók

A 11. héten törént.