Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2023. December 20. 16:00, szerda | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett 2023. december 13-án 12 óra és 13 óra közötti időben Győrben a Batthyány téren a Tarcsay Vilmos utca felől a Teleki út irányába. Hátramenete során nekiütközött a mellette korábban leparkolt Skoda Rapid típusú személygépkocsi bal hátsó részének, amely ettől megrongálódott, majd a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

2023. december 15-én 12 óra 45 perc és 14 óra közötti időben ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett Győrben, a Budai úti bevásárlóközpont parkolójában. A szervízút előtti szakaszon - figyelmetlenségéből kifolyólag - nekiütközött a mellette korábban leparkolt Nissan Micra típusú személygépkocsi jobb hátsó részének. Az ismeretlen okozó a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 16:00, kedd | Helyi

Május közepéig lehet jelentkezni a kilátó futásra Győrsövényházon

Befutó érmet kap minden résztvevő.

2024. Május 07. 13:00, kedd | Helyi

Aknás lakossági vízmérő leolvasást végez a Pannon-Víz Zrt a Rábaközben

A felhasználók közreműködését kérik a mérők leolvasása során!

2024. Május 07. 08:00, kedd | Helyi

Rábaköz a kerek világ

Itthon vagy! Turisztikai kisfilm a Rábaközről.

2024. Május 06. 16:00, hétfő | Helyi

Fának csapódott és felborult egy autó Fertődön

A 18. héten történt.