Hírek
2012. Március 22. 07:25, csütörtök |
Bulvár
Forrás: Story Online
Kérdéses Falusi Mariann jövője
Nem a múlt pénteki adás volt az első eset, amikor Falusi Mariann elsírta magát, hiszen már a válogatók is megviselték. A kérdés az, mi lesz vele, amikor élesedik a verseny?
Még csak az első élő adáson vagyunk túl, és máris mindenki arról faggatja Falusi Mariannt, hogy miért kapott sírógörcsöt. Az énekesnő elárulta, hogy nagyon érzékeny nőnek tartja magát, és az ilyen döntések megviselik. Ahogy egy korábbi interjúban azt is bevallotta, hogy nem ez volt az első eset.
Már a válogatók alatt előfordult, hogy nem tudta tartani magát, és képtelen volt visszatartani a könnyeit. "Gyakran már akkor megindító volt számomra egy-egy versenyző sorsa, amikor még csak az őt jellemző pár sort olvastam el színpadra lépése előtt. Ilyenkor, ha akarnék, sem tudnék keménynek látszani". Viszont sokan felteszik a kérdést, ha már ez az elmúlt egy hónap ennyire felkavarta, ha az első versenyző távozása ennyire mélyen érintette, akkor mi lesz később? Hiszen egyre nehezebb lesz dönteni, és egyre közelebb kerülnek hozzá az énekesek. Bár az ismerősök szerint józanul gondolkodik, mégis féltik, nehogy összeomoljon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:32, csütörtök | Bulvár
Húsz éles bevetésen vett részt a baltikumban a magyar légierő
2025. November 12. 07:26, szerda | Bulvár
Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre
Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. alkalommal megszervezett Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.
2025. November 11. 07:41, kedd | Bulvár
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke
2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár
Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város
Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.

