Hírek
2020. Április 05. 17:47, vasárnap |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Kétszer is lopott ugyanabból a boltból
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A Győri Rendőrkapitányság számon lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint 2020. február 20-án 15 óra 30 perckor egy férfi, az egyik győri élelmiszerboltból több terméket lopott el oly módon, hogy azokról az áruvédelmi eszközöket leszedte. Két nappal később ugyanaz a férfi visszatért a boltba, majd a korábbi cselekményéhez hasonlóan, ismét eltulajdonított több terméket.
Az üzlet kamerája rögzítette a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, személyazonosságával vagy tartózkodási helyével, illetve a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 16:00, szerda | Helyi
Hivatásos tűzoltók megyei versenye
A legjobbak az országos versenyre mennek.
2026. Június 10. 13:00, szerda | Helyi
Farádra került a Vöröskereszt vándorbotja
Jövőre veletek Farádon
2026. Június 10. 09:00, szerda | Helyi
Háromnapos fogathajtó verseny Veszkényben
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Adományfutások az új csornai tűzoltószertárért
611.770 forintot gyűjtöttek össze.
