Hírek
2014. November 02. 09:53, vasárnap |
Sport
Forrás: InfoVáros | Balogh Tamás
Kis Viktória kategóriája 2. helyén zárta a katari időmérőt
A hétvégén rendezik a Losail Ázsia Bajnokság 2014/2015-ös szezonjának második fordulóját Katarban, ahol a magyar színeket a H-Moto Team versenyzője, Kis Viktória képviseli. A fiatal motoros a pénteki időmérőn a második helyre kvalifikálta magát kategóriájában, így jó esélye van arra, hogy szombaton újabb dobogós helyezésekkel gazdagodjon.
Kis Viktória két héttel ezelőtti első és második helyének köszönhetően az összetett pontverseny éllovasaként érkezett meg Katarba, ahol a hétvégén a Superbike világbajnokság szezonzárójának betétversenyeként rendezik meg a Losail Ázsia Bajnokság (Losail Asian Road Racing Series) 2014/2015-ös idényének második állomását. A magyar H-Moto Team hölgyversenyzője a mostani hétvége előtt is a futamgyőzelmet tűzte ki célul maga elé, és egyelőre jó úton halad egy újabb remek szereplés felé, hiszen a pénteki kvalifikáción, amelyet a szabadedzéssel ellentétben már villanyfénynél rendeztek, a 21. helyen végzett, amely a kategóriájában a második rajtpozíciót jelenti számára.
Wicca elmondása szerint ugyanolyan időket motoroznak az élen végző szlovén pilótával, így izgalmas versenyekre számít szombaton, amelyek közül az elsőt még természetes fénynél, a másodikat viszont már éjszakai körülmények között rendezik majd számukra. Reméljük, a fiatal versenyző újabb remek eredményekkel gazdagodik, és ezúttal a Superbike világbajnokság menői előtt játszhatják majd el a tiszteletére a magyar himnuszt.
Kis Viktória
„A mai erős szél miatt az első szabadedzésen meglehetősen csúszós volt a pálya a homok miatt: csak úgy porzott az aszfalt az első pár körben. Eleinte nem éreztem magam komfortosan a motoron, ez meg is látszott a köridőkön. Nem aggódtam emiatt, mert nekem valahogy az első edzések nem mennek a legjobban, de így is körről körre javultam. A nappali meleg még mindig megterhelő a szervezetnek, az időmérőt viszont már lámpafénynél rendezték. Sokkal jobban sikerült, mint a szabadedzés, és volt már két szabad köröm is. 2:14.1-es idővel a 21. rajtkockába kvalifikáltam magam a 43 motoros közül, ezzel kategóriámban a 2. helyen vagyok. A motor ugyanaz volt, mint két héttel ezelőtt, egyelőre nem kellett állítanunk rajta semmit. Szombaton az első versenyünk még természetes fénynél lesz, helyi idő szerint délután négy órakor – azt hiszem, nem fogunk fázni. A szlovén lány két hellyel van előttünk, de ugyanolyan időket tudunk menni, úgyhogy holnap izgalmas futamoknak nézünk elébe.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 09. 07:00, szerda | Sport
Női kosárlabda-vb - Győzelem Japán ellen, 40 év után nyolc között a magyarok
A magyar női kosárlabda-válogatott 84-63-ra legyőzte Japánt kedden a berlini világbajnokság rájátszásában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, melyben csütörtökön a címvédő amerikai csapattal találkozik.
2026. Szeptember 08. 13:00, kedd | Sport
Nemzetek Ligája - Belfastban 800, Nagyszombatban 1850 magyar szurkoló lehet a stadionban
A magyar labdarúgó-válogatott soron következő két idegenbeli mérkőzésére péntektől, illetve jövő hétfőtől tudnak jegyet váltani a szurkolók.
2026. Szeptember 07. 09:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Tíz év után pontot szerzett az Újpest az FTC otthonában
Az Újpest kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent ért el az ősi rivális Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Szeptember 07. 07:47, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában.
