Hírek
2020. December 23. 12:58, szerda |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Kormányszóvivő: szenteste napján is figyelni kell egymásra!
December 24-én, szenteste napján is ugyanúgy fertőz a koronavírus, mint más napon, ezért ekkor is figyelni kell egymásra, az idősekre és a krónikus betegekre - hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 kedd esti műsorában.
Szentkirályi Alexandra hozzátette: december 24-én is érvényes, hogy a rendezvényen maximum tízen lehetnek jelen, ebbe azonban a 14 éven aluliakat nem kell beleszámítani.
Elmondta: a kormány hétfőn áttekintette a jelenlegi járványhelyzetet és döntött a szentestére vonatkozó szabályokról. Úgy határoztak, hogy erre az estére felfüggesztik a kijárási tilalmat, nem kell este 8 órára hazaérni. Úgy értékeltek, ennek a legkisebb a járványügyi kockázata, mivel általában 25-én és 26-án szokott lenni nagyobb jövés-menés, családi látogatás. Ebben az időszakban a korábbi korlátozások lesznek érvényesek - mondta a kormányszóvivő.
Szentkirályi Alexandra elmondta: a kormány több mint 17 millió adag vakcinát kötött le szerződéssel. A Pfizer/BioNTech vakcinából 5500 érkezik a két ünnep között. Ebből a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket kezelők oltását. A tömeges oltások jövőre kezdődnek. A kormányszóvivő felhívta a figyelmet: aki szeretné beoltatni magát, regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Eddig már több mint 300 ezren regisztráltak.
A kormány gazdaságvédelmi akciótervével kapcsolatos kérdésre válaszolva kitért arra, hogy az iparűzési adó felére csökkentése nyomán a pénz nem a kormányzathoz kerül, hanem ott marad a vállalkozásoknál, azoknál, akik a legtöbb embert foglalkoztatják Magyarországon. A kormány fog támogatást adni az önkormányzatoknak - hangsúlyozta a kormányszóvivő, hozzátéve: a 25 ezer lakosnál kisebb településeknek automatikusan, míg a nagyobb, mint például a "leggazdagabb önkormányzat" a fővárosi önkormányzat esetében, a kormány le fog ülni tárgyalni az önkormányzattal - közölte Szentkirályi Alexandra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 17:00, péntek | Belföld
Orbán Viktor: ha lesz olcsó energia, akkor talpon marad az európai autóipar
2026. Február 27. 16:00, péntek | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: újabb intézkedések erősítik a kritikus infrastruktúra védelmét
2026. Február 27. 13:12, péntek | Belföld
Orbán Viktor szerint megtámadták Magyarországot
Magyarországot megtámadták, "olajblokád" alá vették - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2026. Február 27. 12:00, péntek | Belföld
NGM-helyettes államtitkár: a reptéri fejlesztések célja, hogy Magyarország a régió légiközlekedési központjává váljon
A reptéri fejlesztések célja, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a régió utasforgalmi és teherszállítási csomópontjává váljon

