Hírek
2019. Augusztus 16. 11:01, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - A címvédő Ferencváros is elkezdi a bajnokságot - ELŐZETES
Első két mérkőzésének elhalasztása után a harmadik körben a címvédő Ferencváros is megkezdi az idényt a labdarúgó OTP Bank Ligában.
A zöld-fehérek a Bajnokok Ligája-búcsút követően az újonc Kaposvári Rákóczi ellen próbálnak vigasztalódni, ami a papírforma szerint nem ígérkezik nehéz feladatnak, mivel a rivális két vereséggel kezdte a szezont. A legnagyobb kérdés, hogy túltette-e magát a fővárosi együttes - amely az Európa-ligában folytathatja - a Dinamo Zagrebtől kedden elszenvedett négygólos vereségen.
A három százszázalékos csapat közül a legutóbb ezüstérmes MOL Fehérvár FC a Diósgyőrt, a Mezőkövesd a Puskás Akadémiát fogadja, míg az egy meccsel kevesebbet játszott Debrecen a másik újoncot, a Kaposvárhoz hasonlóan pont nélkül álló Zalaegerszeget látja vendégül.
Érdekesnek ígérkezik a Budapest Honvéd-Kisvárda összecsapás is, mivel az elmúlt két szezonban gólkirály Davide Lanzafame a héten visszatért a kispestiekhez, akik így abban reménykednek, hogy megszerzik első pontjaikat a rossz rajt után. Az Újpest múlt héten a Diósgyőr vendégeként aratott győzelmével megszakította hosszú nyeretlenségi sorozatát, ezúttal pedig azt a Paksot fogadja, amelytől 2015 októbere óta nem kapott ki. Azóta 12 mérkőzésen négyszer a lila-fehérek nyertek, nyolcszor döntetlen született.
Az M4 Sport szombaton a DVSC-ZTE FC és a MOL Fehérvár-Diósgyőri VTK összecsapást tűzi műsorára, a többi találkozó az m4sport.hu-n követhető élőben. Az öt 19.30-kor kezdődő találkozóról a Körkapcsolást a 20.12-es Sportvilágban lehet hallgatni a Kossuth Rádióban, illetve a kezdéstől az m4sport.hu-n.
OTP Bank Liga, 3. forduló:
Debreceni VSC-ZTE FC 17.00
Ferencváros-Kaposvári Rákóczi FC 19.30
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 19.30
MOL Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 19.30
Újpest FC-Paksi FC, Illovszky Rudolf Stadion 19.30
Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30
A tabella:
1. MOL Fehérvár FC 2 2 - - 6-2 6 pont
2. Mezőkövesd Zsóry FC 2 2 - - 3-1 6
3. Debreceni VSC 1 1 - - 4-1 3
4. Paksi FC 2 1 - 1 3-2 3
5. Puskás Akadémia FC 2 1 - 1 3-3 3
6. Diósgyőri VTK 2 1 - 1 3-3 3
7. Újpest FC 2 1 - 1 3-4 3
8. Kisvárda Master Good 2 1 - 1 2-4 3
9. Ferencváros 0 - - - 0-0 0
10. ZTE FC 1 - - 1 0-1 0
11. Kaposvári Rákóczi FC 2 - - 2 3-6 0
12. Budapest Honvéd 2 - - 2 2-5 0
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:34, péntek | Sport
Európa-liga - Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban
A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.
2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport
Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak
2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát
Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.

